ímkézett bejegyzés

 2021. 04. 13.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Szeged, Makó, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Gyula. Ezek voltak egykori remek játékosedzőnk, a ma a fürdővárosban élő és tevékenykedő dr. Czirok Sándor életútjának főbb állomásai. Hosszú utat tett meg a vízilabdától a különböző oktatási intézmények vezetői posztjáig az idén 62 esztendős, több rangos elismerést kiérdemlő többszörös „mester”, aki ma is vérbeli pólósnak érzi magát.

– Szegeden születtem, de kisgyerekként Makóra költöztünk – emlékszik vissza a legfiatalabb időszakára dr. Czirok Sándor. – A fürdő közelében laktunk, érthető, hogy hamar megtanultam úszni. Igaz, akkoriban szinte nem létezett a városban úszósport, de azért rendszeres látogatója voltam a vizes birodalomnak. Miután visszaköltöztünk Szegedre, azonnal kerestem a lehetőséget, hogy valamelyik vizes sportágba bekapcsolódjak. Kezdő úszónak már „öreg” voltam, ám a pólósok örültek jelentkezésemnek. Az akkoriban az első osztály kapuját átlépő SZEOL igazolt utánpótláskorú vízilabdázója lettem 1971-ben.

Miért éppen vízilabdázó lettél?

– A víz már Makón is vonzott. Szegeden próbálkoztam a labdarúgással is, de ehhez ekkor még túl fiatalnak találtak, és nem vettek fel a klubba. Az első vízilabda edzőm, Lihóczky Károly azonban már akkor befogadott a csapatba. Bár itt is nehezen indult be a sportkarrierem, ugyanis gyakran begyulladt a fülem, a torkom, a mandulám. De még ugyanebben az évben kivették a mandulámat, és onnan kezdve megritkultak az egészségügyi problémáim. Egyre több edzést vezényeltek mestereim, nyolcadikos koromtól pedig beléptek a reggeli tréningek is, amikortól kezdve ugrásszerűen javult a teljesítményem.

Ezek szerint az összes korosztályt végigjátszottad…

– Tíz éven át voltam a szegedi klub igazolt játékosa. Már 16 évesen a felnőtt gárda tagja (is) voltam, miközben különböző utánpótlás kupákat, Budapest-bajnokságot nyertünk. 1976-ban az Országos Ifjúsági Kupában nyújtott teljesítményem után az Újpest le akart igazolni, de maradtam Szegeden. Később az ifjúsági válogatott kialakításánál is szóba került a nevem, de akkoriban vidéki srácoknak nehéz volt oda bekerülni.

Úszástudásod is elég acélos lehetett, hiszen több eseményen is részt vettél a rokon sportágban.

– A vidékbajnokságokon többször is a döntőkbe kerültem, de indultam az országos utánpótlás-bajnokságokon is. Nemcsak a pólósokra jellemző 100 méteres gyorsúszás volt az erősségem, 1500 méteren is ifjúsági aranyjelvényes szintig jutottam. Később a hadsereg bajnokságon 1500 méteren negyedik, négyszázon bronzérmes voltam. Amíg sorkatona voltam Hódmezővásárhelyen és több hónapon keresztül a hadsereg bajnokságra készültünk, napi két úszó- és két vízilabdaedzésen vettem részt. Ez mégiscsak jobb volt, mint a laktanyában ülni.

Ne siessünk előre, szegedi éveid alatt következett az érettségi, ami jelentősen megváltoztatta az életedet annak ellenére, hogy továbbra sem tudtál elszakadni kedvenc sportágadtól.

– Valóban. Szüleim és az edzőim is mindig azt hangsúlyozták: a tanulásra ugyanolyan nagy hangsúlyt fektessek, mint a sportra. Érettségi után felvételt nyertem a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára, ahol nagyon szigorúan vették a jelenlétet. Egyre nehezebb volt összehangolni a tanulást és a sportot. De az utóbbiról sem voltam hajlandó lemondani. Nem volt könnyű, de azzal azért szembesülnöm kellett, hogy a napi egy edzéssel nehéz első osztályú játékosnak lenni. A ’80-as évek elején adódott a lehetőség, hogy Békéscsabára igazoljak.

Ez nagy ugrás egy OB I-es háttérrel rendelkező csapat után. Mégis, hogyan adódott, hogy éppen a Viharsarok fővárosába kerültél?

– Nevezhetjük nagy ugrásnak, de ezzel megmaradt a sportolási lehetőségem. Igaz, kezdetben Szegeden edzettem, és Csabán játszottam, de egy idő után átkerültem Békés megyébe. Költözésem oka pedig egyszerű volt: a ’70-es évek közepe óta létezett újra póló Békéscsabán olyan alapítókkal és remek játékosokkal, mint Szécsi Tamás, Szeles Imre, Blahut Béla, Ricza Lajos, Lipták Pál, Balázs Lajos, Szilágyi József… Megalakulásuk után több alkalommal is játszottunk egymás ellen edzőmeccseket, amelyek során összebarátkoztunk. Egy ilyen alkalommal vetődött föl, átigazolnék-e? Igent mondtam, így végül hosszú távon is Békés megyei lettem.

Ebbe minden bizonnyal az is belejátszott, hogy itt ismerkedtél meg gyulai feleségeddel.

– A gyulai Mohácsi Mátyás Kertészeti és Élelmiszeripari Szakközépiskolába kerestek akkoriban szaktanárt. Jelentkeztem, felvettek. Az iskolában ismerkedtem meg feleségemmel, Gedeon Évával, akivel közel 40 éve vagyunk házasok, felnevelve három gyermekünket. Később, 2015-ben, egyszerre szereztük meg a mesterpedagógus címet is.

Kanyarodjuk vissza a sporthoz. Ha már Békés megyei lettél, a játék mellett edzői tevékenységet is vállaltál, hiszen ebben is oklevelet szereztél.

– Korábban az egyik alapító, és aki elcsábításomban nagy szerepelt vállalt, Szécsi Tamás volt az edző, aki viszont egyre inkább a vállalkozásának szentelt nagyobb figyelmet, ezért fokozatosan kiszállt a pólóból. Mivel egy-két éve már itt játszottam és egyben átköltöztem Gyulára, felkértek, hogy töltsem be a játékosedzői feladatot. Csaknem tíz éven át játszottam, edzősködtem és tanítottam Gyulán az iskolában. A felnőtt csapat mellett az utánpótlással is foglalkoztam, remek kis kollektíva fejlődött ki a klubban ebben az időszakban. Ám egyre több volt a „civil életbeli” munka, és a család is mindjobban előtérbe került, fel kellett hagynom az edzések tartásával, bár még egy-két évig játszottam.

Mire vagy a legbüszkébb a békéscsabai pólós időszakodból?

– Döntően arra, hogy életben maradt a sportág Békéscsabán. Pedig nagyon nehéz időszakokat éltünk meg. Megszűnt a Békéscsabai Előre Spartacus vízilabda szakosztálya, ezért új bázist kellett keresni. Miközben több erő is azon munkálkodott a városban, hogy ne kapjon teret a sportág. Azonban elévülhetetlen érdeme volt dr. Máté Mihálynak, klubunk akkori elnökének és tekintélyének, hogy életben maradtunk. Sőt, azt követően olyan remek pólósok kerültek ki a kezem alól, mint Máté Attila kapus, vagy a ma is még játszó Lukácsi Sándor, Dávid Levente, Puha Zoltán. Vagyis ekkoriban indult be a dinamikusabb utánpótlásképzés a klubban, és jöttek is az eredmények. Mindig is büszke leszek erre az időszakra.

Tény, a család, az iskola egyre nagyobb kihívást és elfoglaltságot követelt, a pólótól elszakadtál, de a sporttól nem végleg.

– Aki sportoló volt, azok többsége nem tud végleg hátat fordítani annak. Felkértek az akkoriban többszakosztályos Gyulai SE elnökének, amely tisztet 2019-ig töltöttem be. Tovább fokozódott a „civil életbeli” elfoglaltságom, ezért az újabb ciklusra már nem jelöltettem magam. De ez az időszak is szép volt az életemben, ekkor kaptam meg a Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíjat.

Hosszú időn át a Göndöcs Benedek Középiskola igazgatója voltál…

– Csaknem harminc évvel ezelőtt a feleségemmel és néhány barátunkkal együtt alapítottuk az iskolát. Nagy munka volt a létrehozása, ezért is hagytam abba a vízilabdázást a ’90-es évek legelején. Bár időközben átadtuk az intézményt az egyháznak, 27 éven át a vezetője voltam. Napi 12-14 óra munkával járt, nagyon megterhelő volt, annál is inkább, mert mintegy kétszáz dolgozót kellett irányítanom a megannyi diák mellett. Ezen időszak alatt azonban több rangos elismerést kapott az intézmény.

Ma viszont új feladatot kaptál.

– Ugyancsak a ’90-es évek eleje óta működik a szintén általunk alapított Gyulai Népfőiskola, amelynek a vezetője vagyok. Döntően felnőttképzéssel foglalkozunk, de gyerekeknek is szervezünk eseményeket, programokat. Ezt egyébként a „göndöcsös” 27 évemmel párhuzamosan vezettem, ma viszont már csak ez kap prioritást az életünkben.

Ezek szerint hatvanon túl már vége a pólós életnek.

– Nem egészen. A gyakorlatban előfordult, még ha ritkán is, hogy játszottam az öregfiúkkal egy-egy meccset. De a szívem csücske mindig is a vízilabda marad, követem minden szinten, így a békéscsabai pólós életet is. Utóbbi esetében pedig nagy öröm tölt el, hogy ilyen szépen fejlődik továbbra is a vizes élet a békési megyeszékhelyen és immár egy kicsit Gyulán is.

Dr. Czirok Sándor tanulmányai

Szegedi Élelmiszeripari Szakközépiskola érettségi (1978)

Szegedi Élelmiszeripari Főiskola (1982)

Gödöllői Agrártudományi Egyetem pedagógus diploma (1987)

Budapesti Műszaki Egyetem közoktatásvezető diploma (2001)

Pázmány Péter Tudományegyetem, jogász diploma (2003)

Szegedi Tudományegyetem minőségfejlesztési tanári diploma (2009)

Elismerései

A tanítás Ifjú mestere (1989)

Szent György Lovagrend tagja 1997 óta, ma priorja

Szent Gellért Érdemérem (2004)

Göndöcs Benedek Méz Lovagrend tagja (2012)

A Gyulai Férfi Kézilabdáért Szilágyi Sándor-emlékdíj (2016)

Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott 2017-ben

Gyula Kiváló Polgára kitüntető cím (2017)

És amire még ugyancsak büszke: a Nemzeti Összetartozás Napja ünnepségnek gyulai szónoka volt 2013-ban

Címlapképünkön az álló sorban balról harmadik dr. Czirok Sándor, mellette a sportág békéscsabai fennmaradásának egyik kulcsfigurája, dr. Máté Mihály. A felvételen egyébként az általa felkészített egyik legerősebb utánpótlás együttes látható, állnak, balról: Mihály János, Varga Ákos, dr. Czirok Sándor játékos edző, dr. Máté Mihály klubelnök, Máté Attila, Lukácsi Sándor, Prókai Zoltán. Guggolnak: Csicsely Zoltán, Dávid Levente, Vizsnyiczai Róbert, Klaukó Ákos, Puha Zoltán

 2021. 03. 14.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Évtizedek, lassan egy évszázad óta ismert, hogy a sportágak közül a vízilabda „termeli ki” a legtöbb nagyon képzett embert. Bár talán nem jól fogalmaztam, ugyanis inkább úgy helyesebb: a legtöbb jó eszű fiatal a mi sportágunkba kerül be gyerekként, majd később a „civil életben” is sokra viszi. Most egy olyan sorozatba vágunk bele, amelynek alanyai egykoron klubunkban, a Csabai Csirkefogók VK-ban (vagy jogelődjében) kezdte sportolói pályafutását, jó néhány évet lehúzott a különböző korosztályos és felnőtt csapatainkban, majd a nagybetűs életben ismert emberré vált.

Első alanyainknál egy testvérpárról, ifjabb Vincze Gáborról és Dávidról esik szó, akik esetében ráadásul családi tradíció a sportolás. Szüleik, dr. Vincze Gábor jó maga is úszó és vízilabdás volt (ma egyben klubunk elnökségi tagja is), édesanyjukat, Dócs Katalint pedig remek úszóként jegyezték egykoron.

Az idén 30 éves ifjabb Vincze Gábor négyévesen került le a békéscsabai Árpád fürdőbe, ahol a felnőtt magyar bajnoki dobogós, majd szenior világbajnok úszó és edző, Juhászné Tóth Margit (Gitta néni) keze alatt sajátította el a sportág alapjait, hogy aztán kilenc éven át a helyi úszóklubban szelje a habokat és rendszeresen versenyezzen.

– Évi tizenöt-húsz versenyen is elindítottak edzőim, 13 éves koromig jegyeztek úszóként – emlékezik vissza ifjabb Vincze Gábor, akit éppen úton értünk el, amikor Békéscsabáról Grazba tartott. – Emlékeimben a legrangosabb események egyike a kaposvári vidékbajnokság volt, ahol döntőbe kerültem, de gyakran előfordult, hogy a legjobb hatban-nyolcban végeztem a különböző rendű-rangú eseményeken.

Sok úszóból később vízilabdázó lett. Te miért váltottál?

– Egy idő után kissé monotonná vált a faltól falig tempózás. Mivel az úszás mellett párhuzamosan kézilabdáztam is, amit nagyon szerettem, adódott a kérdés: lehet egyben úszni és vízilabdázni is? Így jött a váltás.

Ki volt az első edződ az új sportágban?

– Az egykori játékos, Szilágyi József keze alá kerültem, aki öt éven át volt edzőm a békéscsabai klubban. Gyermek, serdülő és ifjúsági játékosként évi több tucatnyi meccsen vettem részt. Balszélsőként jöttem számításba, a gólszerzés volt az egyik feladatom.

Mi ragadott meg a sportágban?

– Rengeteg minden. Így például az, hogy az úszást kombinálni lehetett a labdával, az erővel. De nagy vonzerő volt a társaság, egy igazi szuper és mindenben összetartó csapatunk volt.

Békéscsabai „átok”, hogy 18 éves kor után kevés lehetőség van a továbbtanulásra. Kiváltképpen, ha orvosnak készül valaki…

– Ezért kerültem a fővárosba, ugyanis a Semmelweis Egyetemre nyertem felvételt, ahol orvosnak tanultam.

De nem szakadtál el a sportágtól.

– Még első éves voltam, amikor közel harmincan megalapítottuk a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klubot, ahol további öt évig játszottam. Olyan alapítók társaságában űzhettem tovább a sportágat, mint a mai pandémiás időszakban igazán ismertté váló professzor, dr. Merkely Béla rektor úr. Azok is nagyon szép idők voltak.

Pár éve viszont fel kellett hagynod a pólóval…

– Az egyetem elvégzése után szakorvos jelöltként Svájcba kerültem, ahol két és fél éven át ortopéd-traumatológusnak képeztek ki. Az alpesi országban, különösen, azon a vidéken, ahol én éltem, nem volt ismert a vízilabda, ezért fel kellett hagynom a sportággal. Ezt követően egy évig Szombathelyen, majd közel újabb egy esztendeig Békéscsabán dolgoztam, de ismét külföldre vitt az utam. Csaknem másfél éve a Grazi Orvostudományi Egyetemen oktatok, műtök, szakrendelek, ügyelek, vagyis elég mozgalmas az életem. Eközben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen is oktatok, Szegeden pedig tovább képzem magam: gazdasági menedzsment képzésen veszek részt.

Mikor látunk itthon?

– Havonta egyszer mindenképpen visszatérek Békéscsabára legalább egy hosszú hét végére. És nem tettem le arról sem, hogy egyszer végképp visszatérjek Békés megyébe, ha lehetőség adódik rá.

Gábor öccse, Dávid egyelőre nem futott be ilyen hosszú utat, lévén hat évvel fiatalabb nála. Ám ő is Gitta néni keze alatt ismerkedett meg az úszással és lett az úszó klub tagja.

– Háromévesen vittek le szüleim az Árpád fürdőbe – vallja Dávid. – Hat éven át versenyeztem úszóként, majd én is a vízilabdára váltottam. Az első edzőm Csabai Zolán volt, de pályafutásom során, ahogy korosztályokat váltottam, foglalkozott velem Szilágyi József, Behun Lajos, Béládi Csaba és Kádár József is. Tizenkét éven át minden korcsoportban megfordultam, megszámlálhatatlan mérkőzésen vettem részt.

Mi volt a posztod?

– Kezdetben center voltam, majd bal átlövő lettem. A több száz mérkőzésem során gyakran eljutottam a tíz gólig.

Mi vonzott a sportághoz?

Nem egyszer elutaztunk a szüleimmel a hazai nagy vízilabda eseményekre, így többször megfordultunk a sportág szentélyében, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Emlékszem, egy Volvo Kupa nemzetközi felnőtt torna után nem sokkal, mint kisgyerek, egy utánpótlás-bajnoki mérkőzésen én is a szigeti uszodában csobbantam vízbe. Hatalmas élmény volt abban az uszodában pólózni, ahol a magyar világnagyságok, olimpiai bajnokok mutatták meg, mi is az a magyar virtus.

Érettségi után te is „váltottál”, hol tanultál?

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre nyertem felvételt, ahol két évvel ezelőtt agrármérnöki diplomát szereztem. Esetemben most a mesterképzés zajlik, idén államvizsgázok növényorvosként.

Gödöllőn nincs vízilabda élet…

Eddig még uszoda sem volt. Ezért fel kellett hagynom a pólóval. Ugyanis a fővárosba bejárni igencsak megterhelő lett volna. Ekkor már úgy láttam, a tanulmányok a fontosabbak. De az a 12 év, amit eltöltöttem a sportágban, örök élmény és emlék marad.

Bátyád úgy fogalmazott, ha lehetőség van rá, visszatér Békés megyébe. És te?

Hasonlóan gondolkodom, ha befejeztem tanulmányaimat, és lesz megfelelő ajánlat, szívesen visszatérek. Annál is inkább, mert a családi birtokon is szeretnék besegíteni.

Címlapképünkön Vincze Dávid és első edzője, Csabai Zoltán egykoron

 

 2019. 11. 13.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Klubunk ügyvezető elnökének, Balázs Lajosnak régóta hangoztatott véleménye: „Nemcsak minél korábban kell elkezdeni a sportolást, hanem minél tovább érdemes csinálni!” Ez alighanem igaz lehet a Lukácsi családra, ahol az édesapa, Sándor, lassan negyven esztendeje az uszoda „lakója”, Marcell fia, a 16 éve ellenére, idestova egy évtizede követi őt.

Nem csak az érintetteknek, hanem a kívülállónak is felemelő érzés lehet, amikor azt látja, apa és fia egy csapatban játszik. Ám az is tény, ez az életben meglehetősen ritkán adatik meg. Vízilabdában azonban most ezt tapasztalhatta meg a sportágat szerető közvélemény: a hét végi OB II-es bajnoki találkozón az apa és fia együtt igyekezett sikerre vinni a bajnoki-mérkőzést. Nem is hagyhattuk ki, az érdekeltekkel beszélgettünk arról, mit jelentett ez számukra?

– Büszkeséggel tölt el – mondta elöljáróban az apa, Lukácsi Sándor (kis képünkön). – Két irányból is. Egyrészt felnőtt a fiam arra a szintre, hogy országos felnőtt bajnoki mérkőzésen ugorhatott a medence vízébe. Másrészt: „még élek”, és én is tudtam játszani bajnokit. Pedig már 45 éves vagyok, a fiam pedig még csak 16.

Marci gólt is lőtt…

– Az az igazság, a meccs előtt sokat beszélgettünk arról, hogy igyekezzünk egymást helyzetbe hozni és lőjünk mindketten gólt. A Hódmezővásárhely elleni derbin adtam is neki egy gólpasszt, amit annak rendje módja szerint be is varrt az ellenfelünknek. Én is kaptam tőle egy labdát, de én azt elbénáztam.

Milyennek látod a fiadat a medencében?

Én is 16 évesen mutatkoztam be a felnőttek között az OB II-es bajnokságban, és onnan jutottunk föl a másodosztályba, csupa békéscsabai, saját nevelésű csapattárssal. Úgy látom, Marci jelenleg már jobb, mint én voltam ugyanennyi évesen. Erősebb, nagyobb és gyorsabb. Szép jövő előtt állhat.

Természetesen Lukácsi Marcell meglátásaira is kíváncsiak voltunk, aki így kezdte: – Sokat jelentett nekem, hogy apuval együtt játszhattam. Kevés fiatalnak adódik olyan lehetéség, hogy az apukájával egy csapatban szerepeljen. Mindig is felnéztem rá, és szeretnék olyan játékos lenni, mint amilyen ő.

… és hogyan volt az a gólpassz?

Valóban elterveztük, de megbeszélni jóval könnyebb, mint kivitelezni. Azt gondolom, apunak azért nem sikerült a gólszerzés, mert kicsit túl magasra passzoltam a labdát. De nem vagyunk elkeseredve, a következő mérkőzésen újra megpróbáljuk.

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf szerint is nagyon meg kell becsülni, ha ilyen „történés áll fenn”: – A mai sportban, azon belül a vízilabdában is ritka jelenség, hogy apa és fia egy csapatban játszik, éppen ezért különösen értékes egy ilyen „jelenség”. Ahogy elnézem, gyermek III. és IV. korosztályosaink névsorát, akkor jó eséllyel rövid időn belül folytatódhat a sor. Mindenképpen ápolnunk kell ezt, és szép hagyománnyá tenni Békéscsabán az apa-fia sort.

Címlapképünkön a 16 esztendős Lukácsi Marcell védekezik a hódmezővásárhelyiek ellen – fotó: Enyedi Beáta

 2019. 09. 13.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Nemrégiben a Duna Arénában került megrendezésre az All Star Waterpolo Fesztivál, amelyen a fiatal korosztályos válogatott tehetségek is megvillanthatták tehetségüket. A Csabai Csirkefogókat három korosztályból négyen is képviselték a vízilabda ünnepen. 

Az U12-eseknél Komlódi Marcell, az U14-es korosztályban Bozgán Bence, az U15-ös korosztályban Bucsi Ferenc, illetve Vidovenyecz Zsombor képviselték a békéscsabai vízilabdát. Az U14-es csapat egyik edzője pedig klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf volt. Aki így foglalta össze a gálán tapasztaltakat: — Nehéz műfaj az ilyen típusú gálameccs, főleg ilyen fiatalon, éppen ezért nagyon örültem, hogy a játékosaink már-már profi módon kezelték a helyzetet. Gyorsan alkalmazkodtak és ezáltal sikerült kifejezetten jó teljesítményeket nyújtaniuk a mérkőzéseken. Marci és Zsombor kétszer-kétszer, míg Bence egyszer volt eredményes, Bucsi Fecó kapusunk pedig több szép védést is bemutatott. Büszke voltam rájuk, mert kihozták magukból és a mérkőzésből, amit csak lehetett. Nekünk, edzőknek megtiszteltetés, a játékosoknak pedig ajándék és további motiváció ilyen miliőben, egy ilyen rendezvény keretében vízre szállni és bizonyítani. A Duna Aréna világviszonylatban is az egyik legmodernebb vízilabda komplexumnak számít, érthetően itt rendezik januárban a Európa-bajnokságot is. Külön öröm, hogy a gála aktív résztvevői mellett sok csabai utánpótlás játékosunk és szüleik is elkísértek minket, és a klubunk nevében együtt köszöntöttük dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokot az esti búcsúmérkőzése előtt. Úgy gondolom, mindannyiunknak egy igazán tartalmas sportélmény volt az a hétvége. Remélem még sok hasonlóban lesz részük a csabai fiataloknak.

Címlapképünkön a csabai fiatalok és vezetőedzőnk a háromszoros olimpai bajnok dr. Kiss Gergő társaságában, akit egyébként a csabai Magna Pálinkaház egyedi ajándékával köszöntötte klubunk Lukácsi Sándor játékosunk és a Pálinkaház tulajdonosának felajánlásával

 2017. 12. 27.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Emlékezetes három nap volt négy békéscsabai vízilabdás palántának a december eleji, Marftűn immár harmadik alkalommal megtartott Mikulás Kupa, amelyen négy régiós válogatott mérte össze tudását. Akkor klubunkból a 2004-ben születettek, Bucsi Ferenc kapus, Gellény Zétény, Pónya Tibor és Vidovenyecz Zsombor mutathatta meg magát a kvázi válogató jellegű tornán a Dél-alföldi válogatott színeiben.

Igaz, szezon közben a korosztályos régiók kiválóságai minden hónap végén már találkoztak egymással a tehetséggondozó edzéseken. Most pedig az év zárásaként a két ünnep között, december 27-én, egy keretszűkítés után ismét „összetrombitálták” a 13 évesek legjobbjait, ezúttal hárman kaptak meghívót klubunkból. Mégpedig Bucsi Ferenc kapus, Gellény Zétény és Vidovenyecz Zsombor mezőnyjátékosok. Akikre a kétszeres olimpiai bajnok, a korosztályos válogatott edzője, Varga Tamás „volt kíváncsi”. A budapesti Császár uszodában — nyitott körülmények között — megtartott eseményen két edzésen vett részt a két tucatnyi fiatal, akik a Dél-alföldi és az Észak-magyarországi régióból érkeztek (holnap a fővárosi és dunántúli gyerekeknek lesz hasonló tehetségkutató edzés). A két szerdai foglalkozást megtekintette klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf is, aki így foglalta össze a tapasztaltakat:

„Nemcsak a mieinkre, hanem erre a teljes korosztályos krémre kíváncsi voltam, ugyanis itt versenytársak is szerepeltek, így az egriek, miskolciak, szolnokiak, kecskemétiek, szegediek, hódmezővásárhelyiek, szentesiek és a békéscsabaiak legjobbjai mutatták meg magukat. A délelőtt elsősorban az úszásról szólt, amit a 200 méteres felmérő zárt, majd következett a kétkapus edzés. Délután viszont már csak a labdáé volt a főszerep. Jól mozogtak és ügyesek voltak a békéscsabaiak fiatalok annak ellenére is, hogy tíz napja nincs edzés, pihenő van klubunknál, és a karácsonyi ünnepek is megterhelték őket. Miután lezajlik a másik két régió felmérése, tovább szűkítik a korosztályos válogatottat, a harmincfős újabb keretbe remélem, a mieink közül is bekerülhetnek gyerekek.”

A három srác a gyermek korosztályos országos bajnokságban szerepel hétről hétre, közvetlen edzőjük Ajtai Miklós, aki így fogalmazott:

„Büszke vagyok tanítványaimra, akik jól szerepeltek a fővárosi felmérőn. Ők hárman már három-négy éve pólóznak, de büszke vagyok Pónya Tibire is, aki most sajnos nem került be a szűkebb keretbe, de ami késik, nem múlik, minden adottsága meg van ahhoz, hogy később ő is odaérjen. Hozzám nőtt ez a korosztály, annál is inkább, hiszen akadt nem is egy srác, akit én tanítottam meg egykoron úszni, mint például ebből a háromból Bucsi Ferencet. Akiből nem mellesleg én csináltam kapust is.”

Címlapképünkön a három békéscsabai korosztályos válogatott és dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző a Császár uszoda előtt