ímkézett bejegyzés

Minimum egy pont kell a Hódmezővásárhely ellen a záró fordulóban az osztályozós hely elkerüléséhez

Tíz mérkőzésen izgulhatnak a szimpatizánsok, anyukák, apukák, nagyszülők május második hétvégéjén csapataink sikereiért. Sok esetben az utolsó fordulókat játsszák a különböző szintű pontvadászatokban, így a felnőtt OB I B-s gárda is.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság alsóházi rájátszásnak utolsó körét rendezik szombaton. Az már korábban eldőlt, hogy az utolsó helyezett MAFC 113 együttese búcsúzik az osztálytól. Ám az utolsó előtti, 19. helyezés még kérdéses, a tét, melyik egylet kerül oda, ugyanis az még osztályozót játszik az OB II. ezüstérmesével. Jelen állás szerint csapatunk és az egri együttes (amely csütörtökön pótolt egy elmaradt bajnokit: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 7—5) igyekszik elkerülni az osztályozós helyezést. Amennyiben legyőzzük a hódmezővásárhelyieket, de legalább döntetlent játszunk ellenük, akkor elkerüljük a 19. helyet. Ha nem, és az Eger nyer a záró fordulóban a MAFC ellen — márpedig ez a papírforma — akkor érdekes helyzet áll elő, ugyanis a Békéscsaba és az Eger egymás elleni mérlege teljesen meggyezik azzal, hogy mindkétszer döntetlen volt az eredmény. Ám a versenyszabályzat szerint ebben az esetben az alsóház összes mérkőzésének eredménye és gólkülönbsége számít, ami viszont az Heves megyeieknek kedvez.

— Ebből is látszik, számunkra minimum a döntetlen az elégséges az üdvösséghez — vágott bele a hét végi latolgatásba dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk. — Vagyis egy pont kell a biztos bentmaradáshoz.

Mindenesetre a mieink a záró körben a szomszédvár Hódmezővásárhely együttesét fogadják, mégpedig szombaton 11 órától az Árpád fürdőben. A találkozó kijelölt játékvezető párosa: ifj. Kádár József, László Gábor. A rájátszás első körében a vásárhelyiek hazai környezetben 13—6 arányban nyertek csapatunk ellen.

— A mérkőzés pikantériája, hogy éppen azzal a gárdával szemben kell minimum pontot szereznünk, amelynek gerincét azok alkotják, akik tavaly még a mi erősségeink voltak — fűzte hozzá dr. Szilágyi Kristóf. — A két csapat között egyéni képességek alapján felénk billenne a mérleg, ám szerkezetileg és a fontosabb pozíciókban a vásárhelyiek előttünk járnak, amit az eddigi eredményei is alátámasztanak. Nagy kérés, hogy centereiket hogyan tudjuk semlegesíteni szombaton. A felnőttek meccseivel egy időben több utánpótlás csapatunknak is játéknapjuk lesz, amit sajnálok, mert szükség lenne az olyan szurkolásra, amilyen egy héttel ezelőtt volt az Árpád fürdőben. Egyébként azzal a csapattal állunk ki ezúttal is, amelyik egy hete az egriek ellen ért el döntetlent.

Az OB I B alsóházi rájátszása záró, hatodik fordulójának programja. Május 11., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhely VSC. 12.00: Szolnoki Dózsa II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.00: Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—MAFC 113.

A 15-20. helyért folyó rájátszás állása az 5. forduló után: 1. (15.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 19, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 19, 3. (17.) Szolnoki Dózsa II. 15, 4. (18.) Swietelsky-Békéscsaba 14, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 11, 6. (20.) MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokság B2 csoportjában a 14 csapat a 24. fordulóhoz érkezett. Csapataink a Székesfehérvár három fiatal gárdáját fogadják. Akárcsak az elmúlt héten, ezúttal is leginkább a gyermek korosztályúaknak van nagyobb esélyük behúzni a három pontot, miután a tabellán elfoglalt helyezésük, illetve pontjaik száma azt sugallja, a papírforma a békéscsabaiak mellett szól. Ugyanez a serdülő és ifjúsági egyletek eddigi teljesítményét nézve éppen fordított, ott a vendégek vannak tekintélyes lépéselőnyben.

A program. Ifjúságiak. Május 12., vasárnap, 11.15: Tatabányai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.30: Ceglédi VSE—Újpesti VSE Hunguest II. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Hírös Sport, Kecskemét. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Kaposvári VK. 17.30: Oázis SC, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest.

Az állás 23. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 66, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 54, 4. Tatabányai VSE 53, 5. A HÍD OSC-Újbuda 43, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 39, 7. Oázis SC, Budapest 33, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 33, 9. Ceglédi VSE 30, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 14, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Május 12., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Hírös Sport, Kecskemét. 11.15: Ceglédi VSE—Újpesti VSE Hunguest II. 11.15: Hódmezővásárhelyi VSC—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.30: Tatabányai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Kaposvári VK. 16.15: Oázis SC, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest.

Az állás 23. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 69, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 55, 3. Kaposvári VK 54, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 54, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 53, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 32, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 30, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 28, 9. Hírös Sport, Kecskemét 28, 10. Ceglédi VSE 23, 11. Oázis SC, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 17, 13. Tatabányai VSE 16, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

11.15: Hódmezővásárhelyi VSC—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Gyermek korosztály. Május 12., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 10.00: Ceglédi VSE—Újpesti VSE Hunguest II. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Hírös Sport, Kecskemét. 15.00: Oázis SC, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Kaposvári VK.

Az állás 23. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 66, 2. Hírös Sport, Kecskemét 56, 3. Swietelsky-Békéscsaba 56, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 54, 5. Tatabányai VSE 47, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 45, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 32, 9. Ceglédi VSE 29, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 18, 11. Kaposvári VK 16, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 3.

Gyermek I. korcsoportosaink a nemzetközi vidékbajnokság Dél-keleti Zöld csoportjának utolsó körében az aranyéremért küzdenek. A kiskunfélegyházi 11-12. fordulóban rögtön a napi két találkozó közül első mérkőzésként a rivális Szolnokkal veszik fel a harcot, alighanem itt már el is dől a bajnoki cím sorsa.

A program. Május 11., szombat, 9.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki Dózsa. 11.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr—Sugovica VSE, Baja. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: Sugovica VSE, Baja—Szolnoki Dózsa.

A Zöld csoport állása tíz forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 27, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr 12, 4. Sugovica VSE, Baja 9, 5. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 0.

Gyermek III. gyulai korcsoportosainkra hosszú hét vége vár: négy mérkőzés erejéig ugranak vízbe a Piros csoport, záró, 21-24. fordulójában két napon át Egerben.

A program. Május 11., szombat, 10.00: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 11.00: Szentesi VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 12.00: Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli—ZF Eger. 13.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Szolnoki Dózsa. 14.00: Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 15.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 16.00: Gyulai VK—Szentesi VK. Május 12., vasárnap, 10.00: Szolnoki Dózsa—Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Gyulai VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 12.00: Szolnoki Dózsa—Szentesi VK. 13.00: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 14.00: ZF Eger—Szentesi VK. 15.00: Gyulai VK—Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: ZF Eger—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen.

A Piros csoport állása 20 forduló után: 1. ZF Eger 51, 2. Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli 43, 3. Szolnoki Dózsa 39, 4. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 38, 5. Szentesi VK 21, 6. Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 15, 7. Gyulai VK 0.

Gyermek korosztályú csapatunk győzelmével tartja dobogós helyezését

Fővárosi vendégeket fogadtak utánpótláskorú pólósaink, amikor az Árpád fürdőben az Oázis SC ifjúsági, serdülő és gyermek csapatait látták vendégül az OB I B-s bajnokság 23. fordulójában. Ifjúsági csapatunk a vártnál nagyobb gólkülönbségű vereséget szenvedett, serdülőinknek is kevesebb volt az esélyük, a legfiatalabbak azonban győzelmükkel tovább tartják dobogós helyüket a bajnokságban.

Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest 2—26 (1—7, 0—5, 0—7, 1—7)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Nyakó — Demeter, Vozár M., Vozár B., Paksi B., Mecskó, Darabos 2. Cs.: Szalkai (kapus), Ottlakán, Szalók, Károlyi, Szalók. Edző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Oázis SC: Csapodi — Nagy A. 1, Osváth 2, Szívós 2, Kállay 7, Lepizsán 7 (1), Zsiga 2. Cs.: Kokas (kapus), Lövey 1, Nándori, Kalácska 2, Botzheim 1. Edző: Vetstein Denisz. Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyet gyorsan el kell felejteni.

További eredmények. Ifjúságiak: Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda 6—4. Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11—1. Koelner-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét 13—4. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK 9—14. Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 5—11. Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II. 9—17

Az állás 23. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 66, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 54, 4. Tatabányai VSE 53, 5. A HÍD OSC-Újbuda 43, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 39, 7. Oázis SC, Budapest 33, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 33, 9. Ceglédi VSE 30, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 14, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest 6—12 (1—3, 0—2, 4—2, 1—5)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Pónya T. 1, Vozár M., Vozár B., Paksi B. 1, Vidovenyecz 3, Gellény. Cs.: Ottlakán, Szalók, Károlyi, Dobos, Demeter, Csatári 1 (1). Edző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Oázis SC: Kokas — Botzheim, Kanász 3, Kis B. 3 (1), Matesz 1, Nyeste, Lövey 2 (1). Cs.: Fonyó, Frey 1 (1), Jakab 2 (1), Szaló. Edző: Irmes Máté, Homonnai Dániel, Szabó Gábor. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 10/3. Büntetők: 3/1, ill. 4/4. Kipontozódott: Vozár M., Paksi B.

Az első gólt még a mieink lőtték, ám azt követően zsinórban ötöt kaptak, ami el is döntötte a találkozó végkimenetelét. Annál is inkább, mert az utolsó négy és fél percben már csak a vendégek találtak be a kapuba, mégpedig négyszer egymás után.

További eredmények. Serdülők: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK 12—9. Koelner-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét 18—11. Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3—26. Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11—5. Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda 3—13. Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II. 10—9.

Az állás 23. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 69, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 55, 3. Kaposvári VK 54, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 54, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 53, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 32, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 30, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 28, 9. Hírös Sport, Kecskemét 28, 10. Ceglédi VSE 23, 11. Oázis SC, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 17, 13. Tatabányai VSE 16, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest 13—11 (6—2, 1—2, 4—3, 2—4)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Dobos, Gémesi 1, Gellény 3, Bozgán 1 (1), Vidovenyecz 4, Pónya T. 4 (2). Cs.: Kovács Á. (kapus), Kvasz, Dimák, Paksi G., Osgyán, Kiss-Schusztek, Kósa. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Csabai Zoltán. Oázis SC: Süveges — Jakab, Frey, Fonyó, Szaló 6, Matesz 3 (2), Kikindai. Cs.: Czeglédy, Barkó 2, Neumann, Szotta. Edző: Homonnai Dániel, Irmes Benedek Máté, Szabó Gábor. Gól emberelőnyből: 7/5, ill. 8/4. Büntetők: 4/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Vidovenyecz, ill. Frey.

A harmadik negyedre tekintélyes, hatgólos előnyre tettek szert fiataljaink, s bár a gólerős Vidovenyecz Zsombor kipontozódott a meccs folyamán, nem került veszélybe a győzelmük.

További eredmények. Gyermek korosztály: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 7—16. Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda 4—11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét 6—15. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK 3—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 10—5. Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II. 5—7.

Az állás 23. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 66, 2. Hírös Sport, Kecskemét 56, 3. Swietelsky-Békéscsaba 56, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 54, 5. Tatabányai VSE 47, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 45, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 32, 9. Ceglédi VSE 29, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 18, 11. Kaposvári VK 16, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 3.

Címlapképünkön Bucsi Ferenc kapusunk „munkában”. Volt feladat bőven, két mérkőzésen kellett helyt állnia

Jól küzdött a csapat, de maradt a számolgatás

Óriási tétmérkőzés várt csapatunkra szombaton este, amikor hazai környezetben, immár sátor nélküli medencében fogadta az egyik nagy riválist, az egri csapatot. Még egy forduló hátra van az idei bajnokságból, ám nem dőlt el még semmi sem, kivéve, hogy a MAFC 113 csapata biztos búcsúzó. Viszont a másik vonal alá kerülő csapatnak annyi esélye megmarad, hogy az OB II második helyezettjével még osztályozót játszhat.

Swietelsky-Békéscsaba—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 5—5 (1—1, 0—1, 2—2, 2—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alsóházi rájátszás, 5. forduló, Békéscsaba, 200 néző. V.: Pásztor Antal, Juhász Tibor. Békéscsaba: Ormai — Gellény, Sóvári 1, Mikházi, dr. Szilágyi 1, Ajtai, Takács 1. Cs.: Vidovenyecz, Páll 2, Mucsi, Hesz, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, Csabai Zoltán. Eger: Benedek — Antal 1, Tomozi, Mata 2, Nagyváradi, Jakab 2 (2), Némethy. Cs.: Szabó E., Varga M., Halmos, Darmos, Ridzyk, Petrovai. Edző: Tóth Péter, Tóth Kálmán. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 7/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Mucsi, ill. Varga M. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—3, 3—3, 3—4, 4—4, 4—5.

Ezúttal egyetlen „igazolt” hiányzója volt a hazai csapatnak: Tóth Frank ballagás miatt kapott felmentést a találkozóról. A vendégek szerezték az első gólt, és tulajdonképpen mindig előnyben voltak, a házigazdák leginkább az egyenlítésért küzdöttek a meccs folyamán. Igaz, az egriek csupán egyszer tudtak két találattal „meglógni” az egyébként gólokban szerény találkozón, amelyen inkább a nagy tét miatti küzdelem dominált. Az egriek sem bíztak semmit a véletlenre, komplett csapattal érkeztek Békéscsabára, soraikban szerepelt a számtalan OB I-es csatát megélt Petrovai Márton. Alapjában véve, ahogy azzal mindkét csapat előre is számolt, nem hozott látványos, ám annál küzdelmesebb mérkőzést az alsóházi rangadó. Mindkét gárda elsősorban a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ami be is jött a két fél számra. Ám az is nagy jelentőséggel bírt, hogy a kapusok is remek napot fogtak ki, Ormai Zoltán 72, Benedek Szabolcs pedig 64 százalékon védett. Az előbbi ráadásul számtalan ziccert is hárított, míg a mieink támadásairól nem mondható el, hogy nagyon hatékonyak lettek volna, sok volt a pontatlan lövés. 3—3-nál megcsillant a remény, hogy átvegye a hazai egylet a vezetést, ám nem sikerült ezt a lélektani előnyt érvényesíteni, ám ennek ellenére az egész csapat maximálisan dicsérhető a küzdésért a végletekig kiélezett mérkőzés után. Viszont ez az eredmény igazán egyik csapatnak sem jó, egy fordulóval a zárás előtt most a számolgatás került előtérbe. Kiváltképpen, hogy a korábban elmaradt Székesfehérvár—Eger találkozót jövő hét csütörtökön pótolják, s bizony ott is pontokat „osztanak” még.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A végvári napokhoz hűen, Ormai Zoli vezetésével rég nem látott fegyelmezettség és keménység jellemezte a csapatot hátul. Viszont a támadások befejezésére nem maradt elég frissesség. Jó volt ma ilyen közegben játszani. Komoly hiányérzetünk van, de igazságos döntetlen született.

További eredmények: Hódmezővásárhely VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 11—12. MAFC 113—Szolnoki Dózsa II. 7—14.

A 15-20. helyért folyó rájátszás állása az 5. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 19, 2. (16.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 16, 3. (17.) Szolnoki Dózsa II. 15, 4. (18.) Swietelsky-Békéscsaba 14, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 11, 6. (20.) MAFC 113 0. (A Székesfehérvár és az Eger egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.)

Címlapképünkön Ormai Zoltán kapusunk, aki 72 százalékos védési hatékonysággal védett az egriek ellen

Dr. Szilágyi Kristóf az év mérkőzéséről: „Nem szép meccset szeretnénk játszani, hanem nyerni akarunk”

Összesen nyolc bajnoki mérkőzés vár felnőtt és utánpótlás csapatainkra május első hét végéjén. Közülük az országos bajnokságban szereplők hazai környezetben, a gyermek IV. korcsoportosok Kecskeméten igyekeznek begyűjteni a pontokat.

OB I B-s felnőtt csapatunk az idei bajnokság utolsó két találkozójához érkezett, mindkettőnek házigazdája lesz. Először, ezen a hét végén, az egrieket fogadják, majd jövő héten a hódmezővásárhelyieket. De maradjunk egyelőre a hevesi gárda elleni derbinél: a találkozót az immár sátor nélküli Árpád fürdőben rendezik szombaton este, 18 órától, a kijelölt játékvezetők: Pásztor Antal, Juhász Tibor. A megszokottól eltérő kései kezdés oka: május 2-4 között Békéscsaba ad otthont a negyedik alkalommal kiírt medencés hosszútávúszó országos bajnokságnak, amely szinte egész nap tartó esemény.

A kiesés elkerüléséért folyó alsóházi 5. forduló, a Swietelsky-Békéscsaba—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger rangadó minden bizonnyal éles meccset hoz, hiszen nagyon tömör a 15-20. helyért zajló csatározás mezőnye. Ráadásul a jelenleg a csapatunk mögött állók közül két alakulat is eggyel kevesebb mérkőzést játszott, vagyis a 4. fordulóból elhalasztott Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger találkozót május 9-én játsszák, ahol még pontokat „lehet nyerni”.

Azt tudni kell, hogy egy fix kieső lesz idén az OB I B-ből, amely már a hátralévő összecsapásoktól függetlenül el is dőlt, nevezetesen a MAFC 113 búcsúzik a második vonaltól. Ugyanakkor a rájátszás 5. összességében 19. helyezettje osztályozót játszik az OB I-s tagságért az OB II végelszámolásának második helyezettjével. A tabellát tanulmányozva, ilyen előzmények után belátható, mekkora tétje van a holnapi derbinek az egriek ellen. Ha nyer a csapat, biztos bennmaradó, ha veszít, akkor bizony marad még kérdőjel. Egerben egyébként 7—7-re végződött az odavágó, ami ugyancsak segítség lehet csapatunknak.

— Klasszikus ki-ki meccs lesz a bentmaradásért — fogalmazott elöljáróban dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Esetünkben a türelem és a fegyelmezettség lesz a kulcsmomentum, no meg az, hogyan tudjuk ellensúlyozni az egriek gyors, lefordulásokra épülő játékát. Továbbá még annak is nagy jelentősége lesz: ki tudunk-e zárni minden külső tényezőt, hogy csak magunkkal foglalkozzunk. Nem szép meccset szeretnénk játszani, hanem nyerni akarunk. Vitán felül ez az év legfontosabb meccse a felnőtteknek idén. Úgy tűnik, teljes csapattal tudunk kiállni, egyedül Tóth Frank lesz hiányzó ballagás miatt. A kispadon ismét ott lesznek az U15-ös fiataljaink, akiket még egy ilyen rendkívüli mérkőzésen is bevethetek, hiszen a tavasz folyamán gyakran bizonyítottak már. Nem beszélve, hogy éppen egy ilyen meccsen kell tovább edződniük!

Az OB I B-s rájátszás 5. fordulójának programja. Május 4., szombat, 10.30 óra: Hódmezővásárhely VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.30: MAFC113—Szolnoki Dózsa II. 18.00: Swietelsky-Békéscsaba—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger.

A 15-20. helyért folyó rájátszás állása a 4. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 19, 2. (16.) Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 13, 4. (18.) Szolnoki Dózsa II. 12, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 10, 6. (20.) MAFC 113 0.

Az OB I B-s országos utánpótlás bajnokság A2 csoportjában a 23. fordulót rendezik, amelynek során csapataink vasárnap a fővárosból várnak vendégeket, mégpedig az Oázis SC trióját. A papírformákat nézve a legnehezebb dolga az ifjúsági együttesünknek lesz, hiszen az Oázis több mint kétszer annyi pontot szerezett eddig a bajnokságban, mint a mieink. Ám az elmúlt heti siker után azért kijelenthetjük: van esély a pontszerzésre. A serülők esetében két hasonszőrű egylet csap össze, remélhetőleg a mieink kihasználják a hazai pálya előnyét. Gyermek gárdánk esetében a papírforma mindenképpen mellettünk szól.

Az OB I B-s utánpótlás bajnokságok programja. Ifjúságiak. Május 5., vasárnap, 11.15: Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 12.30: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.30: Koelner-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 22. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 63, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 4. Tatabányai VSE 50, 5. A HÍD OSC-Újbuda 43, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 9. Ceglédi VSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 14, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Május 5., vasárnap, 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK. 10.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.15: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest. 12.30: Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 22. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 66, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 55, 3. Kaposvári VK 54, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 50, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 32, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 28, 8. Hírös Sport, Kecskemét 28, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 27, 10. Ceglédi VSE 20, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 13. Oázis SC, Budapest 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korosztály. Május 5., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 10.00: Tatabányai VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Oázis SC, Budapest. 11.15: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Hírös Sport, Kecskemét. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Kaposvári VK. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 22. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 63, 2. Hírös Sport, Kecskemét 53, 3. Swietelsky-Békéscsaba 53, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 51, 5. Tatabányai VSE 47, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 42, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 32, 9. Ceglédi VSE 29, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 18, 11. Kaposvári VK 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek IV. korosztályos csapatunk kétnapos Kecskeméti túrán vesz részt, a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjának 5. fordulójában összesen négy mérkőzés erejéig ugranak vízbe a Hírös városban.

A program. Május 4., szombat, 10.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Spartak Szabadka (szerb). 11.00: Szentesi VK Leányok—Dinamo Ungvár (ukrán). 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 13.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 15.00: Szentesi VK Leányok—Spartak Szabadka. 16.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Dinamo Ungvár. 17.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. Május 5., vasárnap, 10.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 11.00: Dinamo Ungvár—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Leányok. 13.00: Spartak Szabadka—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 14.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Szentesi VK Leányok. 15.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Dinamo Ungvár. 16.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Spartak Szabadka. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad.

Az állás 20 forduló után: 1. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 51, 2. Spartak Szabadka 48, 3. Szentesi VK Leányok 43, 4. Csabai Csirkefogók VK 43, 5. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 24, 6. Dinamo Ungvár 18, 7. Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok 7, 8. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 4.

A Dunakanyarban tett túra mérlege: háromból egy

Budapesten túl, egészen Leányfaluig utazott három utánpótlás csapatunk, hogy az országos bajnokság 23. fordulójában a helyi együttesekkel meccseljen. Többszörösen „hátrányos helyzetűnek” bizonyultak gárdáink, hiszen azon kívül, hogy nehéz ellenfelet kaptak április utolsó hét végéjére, ráadásul a felkészülésük sem volt zavartalan az edzőhelyszínük, a békéscsabai Árpád fürdő két és félhetes sátorbontása miatt. Nos, ezúttal az ifjúságiaknak jött ki jobban a lépés, a másik két együttesünk vereséggel hagyta el a medencét.

Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 7—9 (2—2, 1—2, 2—1, 2—4)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Leányfalu. V.: Zelki Soma, Kovács Soma. Dunakanyar: Görheny — Ralovich 1, Rácsay 2, Szabó G., Both 3, Szántó 1, Gálóczi. Cs.: Takács, Lang, Török. Edző: Tusa Márk. Békéscsaba: Nyakó — Pónya T., Balatoni, Gellény 1, Vozár M. 1, Paksi B. 4, Vidovenyecz 2. Cs.: Demeter 1, Vozár B. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.
A negyedik negyed első perce után, 6—5-ös eredményt követően remekeltek fiataljaink, akik nemcsak fordítottak, hanem végül biztos győzelmet arattak a Duna-parti városban.
További eredmények: Újpesti VSE Hunguest II.—Hódmezővásárhelyi VSC 6—9. Kaposvári VK—Ceglédi VSE 17—4. Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE 4—26. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest 12—8. Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 11—14. Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 10—14.
Az állás 22. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 63, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 4. Tatabányai VSE 50, 5. A HÍD OSC-Újbuda 43, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 9. Ceglédi VSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 18, 12. Swietelsky-Békéscsaba 14, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 10—5 (4—1, 2—2, 2—0, 2—2)

OB I B-s serdülő korosztályú vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Leányfalu. V.: Gór-nagy Miklós, Kovács Soma. Dunakanyar: Bajna — Hrczeg, Takács 3, Rácsay, Lang, Gálóczi 3, Bihari. Cs.: Vass 2, Harsányi, Szántó 1, Gorda 1, Komlósi. Edző: Németh Zsolt. Békéscsaba: Szalkai — Ottlakán, Kiss D., Demeter, Vozár M. 1, Bucsi, Vozár B. Cs.: Dobos 1, Paksi B. 2, Károlyi 1. Edző: Ajtai Miklós, Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.
Serdülőink is jó meccset játszottak, ám a 6—1-es hazai előny már behozhatatlannak tűnt, így pont nélkül zárták a vasárnapi derbit.
További eredmények. Serdülők: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest 8—7. Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE 16—8. Kaposvári VK—Ceglédi VSE 15—8. Újpesti VSE Hunguest II.—Hódmezővásárhelyi VSC 19—2. Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 11—8. Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 5—12.
Az állás 22. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 66, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 55, 3. Kaposvári VK 54, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 50, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 32, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 28, 8. Hírös Sport, Kecskemét 28, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 27, 10. Ceglédi VSE 20, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 13. Oázis SC, Budapest 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba 11—7 (4—2, 1—1, 4—2, 2—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Leányfalu. V.: Gór-Nagy Miklós, Zelki Soma. Dunakanyar: Molnár — Herczeg 3, Szabó G. 2 (1), Szántó 1, Török 4, Gorda 1, Bihari. Cs.: Vass, Vezényi, Méri. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Békéscsaba: Bucsi — Dobos, Gémesi, Gellény 1, Bozgán, Vidovenyecz 3, Pónya T. 3 (1). Cs.: Kvasz, Dimák, Paksi G., Osgyán, Kiss-Schusztek, Komlódi. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 7/2. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Szabó G., ill. Dobos.
A szoros első hat perc után meglódultak a házigazdák, háromgólos előnyre tettek szert, amelyet a lefújásig meg már is őriztek. Ezzel a Duna-parti alakulat a tabellán fel is jött csapatunk nyakára.
További eredmények. Gyermek korcsoport: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE 9—11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest 4—13. Kaposvári VK—Ceglédi VSE 8—11. Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 9—19. Újpesti VSE Hunguest II.—Hódmezővásárhelyi VSC 15—9. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9—6.
Az állás 22. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 63, 2. Hírös Sport, Kecskemét 53, 3. Swietelsky-Békéscsaba 53, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 51, 5. Tatabányai VSE 47, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 42, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 32, 9. Ceglédi VSE 29, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 18, 11. Kaposvári VK 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Paksi Benedek (10) nemcsak jól védekezett, hanem négy góllal kivette részét az ifjúsági csapat győzelméből