ímkézett bejegyzés

Nem sikerült a visszavágás a Szolnok ellen

Sátorbontás ide, sátorbontás oda, az e miatt elmaradt edzéseke ellenére le kellett játszani a rájátszás negyedik fordulójára kiírt Szolnok elleni párbajt. Amelynek a Tisza-parti város adott ezúttal otthont. Mint emlékezetes, az odavágón hazai környezetben nem sikerült a sokszoros bajnokcsapat második vonala elleni derbi, kettővel akkor a szolnokiak nyertek az Árpád fürdőben (10—8). Most néggyel.

Szolnoki Dózsa II.—Swietelsky-Békéscsaba 11—7 (3—2, 3—2, 2—2, 3—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 15-16. helyért, Szolnok, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Szolnok: Sényei — Menkó 1, Hangay Z. 1, Bodoróczki 1, Kovács M. 4, Bukta 1, Pethe. Csere: Balog, Belényesi 1, dr. Mosonyi B., Melkuhn, dr. Mosonyi Zs. 1, Hangay R. 1. Edző: Hangay Róbert, Hangay Zoltán. Békéscsaba: Ormai — Gellény, Mikházi, Vidovenyecz, dr. Szilágyi 1, Ajtai 2, Takács 1. Cs.: Tóth F. 1, Pónya T. 1, Borsos 1. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/5, ill. 7/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Bukta. Az eredmény alakulása: 2—2, 4—2, 6—5, 8—5, 10—6.

Meglehetősen tartalékosan kelt útra csapatunk Szolnokra, ugyanis ezúttal Páll Bence, Mucsi Zsolt és Sóvári Gergely volt hiányzó. Viszont ezúttal is elmondható, hogy több utánpótlás korú fiatal kapott lehetőséget a bizonyításra a felnőtt mezőnyben. Végül is rövid kispaddal, mindössze három cserével állt ki a Békéscsaba, és már a kezdőben két U15-ös korosztályú pólós kapott helyet. Mindhárom fiatal dicsérhető, hiszen Vidovenyecz Zsombor hat labdát szerzett a meccs folyamán, Pónya Tibor gólt is lőtt, Gellény Zétény pedig a mezőnyben hatékonyan küzdött. A vendéglátók nem is tudtak jelentős előnyre szert tenni, egészen a harmadik negyedig, amikortól még jobban kiélesedett a találkozó: 6—5-ös állásnál nem sok hiányzott az egyenlítéshez, egy kicsit elkapkodták a lehetőséget, miközben a lefordulásból növelte előnyét a Szolnok. A házigazdák is komolyan vették a derbit, a hosszú kispadjuk segítségével, és a korábbi BL-győztes játékosedző, Hangay Róbert vezényletével még tovább növelték az előnyt, ami után már nem tudott megújulni csapatunk. Ráadásul a rövid cseresor és a kényszerű edzéskimaradások miatt egyre jobban elfáradtak, így a Tisza-partiak behúzták a találkozót a becsületesen küzdő Békéscsabával szemben.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A harmadik negyed közepéig nagyon fegyelmezetten és okosan vízilabdáztunk, hat-ötnél az egyenlítésért támadhattunk… Azt gondolom, az fordulópont lehetett volna, de az előzmények ismeretében ebben a mai meccsben nem lehetett több…

További eredmények: MAFC 113—Hódmezővásárhelyi VSC 9—16. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger (később).
A 15-20. helyért folyó rájátszás állása a 4. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 19, 2. (16.) Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 13, 4. (18.) Szolnoki Dózsa II. 12, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 10, 6. (20.) MAFC 113 0.

Címlapképünkön a fiatal, mindössze 15 esztendős Pónya Tibor, aki a felnőtt mérkőzésen is eredményes volt

A bajnokik előtti kényszer hozta „ingázás” romantikus és szép feladat, de semmiképpen sem nevezhető ideálisnak

A húsvéti bajnoki szünet után minden szinten folytatódik a pontvadászat a hazai vízilabda-bajnokságokban. Annak ellenére tíz mérkőzés vár csapatainkra, hogy jószerivel két hétig alig tudtak normálisan edzeni a békéscsabai Árpád strand nyári üzemre való átállása miatt (tavaszi sátorbontás).

OB I B-s felnőtt csapatunkra így különösen nehéz feladat vár április utolsó hét végéjén, ugyanis nincs „kec-mec”, le kell játszaniuk az alsóházi rájátszás negyedik körét, amelynek során ismét idegenben látogatnak, ezúttal Szolnokon igyekeznek bizonyítani. Március végén az „odavágón”, Békéscsabán a Tisza-partiak nyerték a találkozót, mégpedig 10—8 arányban, vagyis lenne miért visszavágniuk három fordulóval a végső zárás előtt.

Vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf is kissé borúsan fogalmaz az uszoda hiány miatt: — Nem tudok most csak és kizárólag a szombati Szolnok meccsről beszélni, mert annál sokkal összetettebb a probléma, amivel minden csapatunk és edzőnk küzd immáron két hete. Ez pedig a sátorbontás okozta uszodahiány. Szegedre, Hódmezővásárhelyre és Gyulára kellett napi szinten edzésre járnunk, már amikor tudtak minket fogadni, és volt elegendő busz kapacitásunk. Ami romantikus és szép feladat, de semmiképpen sem nevezhető ideálisnak. Hiába a szárazföldi edzés és a jó kondíció, ezt a játékot a vízben játsszák…, éppen ezért játékéhségre, de ezzel párhuzamosan sok technikai hibára is számítok minden csapatunk esetében a hétvége folyamán. Csak remélni tudom, hogy ezek nem sorsdöntő helyzetekben, szoros eredménynél fognak megtalálni minket. Egy esélyünk van, hogy ezt nagyfokú fegyelmezettséggel és koncentrációval megpróbáljuk ellensúlyozni. De összességében nem tudom, mire számítsak? Felnőtt csapatunkból ráadásul ezúttal hiányozni fog Páll Bence, Sóvári Gergely és Mucsi Zsolt is. Ami által a fiatalok előtt újabb lehetőség nyílik a téthelyzetben való bizonyításra.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság alsóházi rájátszása 4. fordulójának programja. Április 27., szombat, 10.00 óra: MAFC 113—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szolnoki Dózsa II.—Swietelsky-Békéscsaba. 20.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger.

A 15-20. helyért folyó rájátszás állása a 3. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 16, 2. (16.) Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 13, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 10, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 9, 6. (20.) MAFC 113 0.

OB-s utánpótlás csapataink is két hét után ugranak ismét vízbe a pontok reményében. A zárva tartó Árpád fürdő miatt számukra is idegenben folytatódik a bajnokság, ezúttal Leányfalura utaznak vasárnap. A papírforma vegyes képet mutat. Az ifjúságiak összecsapása egyszerűnek tűnhetne, hiszen a mieink a pontosak, míg a vendéglátók az eddig lezajlott 21 forduló után mindössze egyetlen győzelemmel állnak a tabella utolsó helyén, ám nálunk éppen ez a korosztály jelenleg a legsebezhetőbb, hiszen menet közben egyre több játékosunk leállt. A serdülőknél fordított a helyzet: a Dunakanyar pólósai értek el eddig jobb eredményeket az idei pontvadászatban, amivel előkelőbb, hatodik helyen állnak 29 ponttal, szemben a mieinkkel, akik 17 pontosak, és jelenleg a 11. helyen tanyáznak. Gyermek csapatunkra is nehéz feladat vár, hiszen közel azonos a két csapat eddigi mérlege, ezért alig van pontkülönbség közöttük (a mienk a második helyről várják a vasárnapi folytatást 53 ponttal, míg a vendéglátók negyedikek 48 ponttal).

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság programja. Ifjúságiak. Április 28., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 17.00: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 17.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba. Az Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 6—9.

Az állás 21. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 60, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 4. Tatabányai VSE 47, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 9. Ceglédi VSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Április 28., vasárnap, 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 12.15: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 13.45: Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.45: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 21. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 63, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 452, 3. Kaposvári VK 51, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 47, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 29, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 27, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 25, 9. Hírös Sport, Kecskemét 25, 10. Ceglédi VSE 20, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 13. Oázis SC, Budapest 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Április 28., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 13.30: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 14.30: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 21. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 60, 2. Swietelsky-Békéscsaba 53, 3. Hírös Sport, Kecskemét 52, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 48, 5. Tatabányai VSE 45, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 39, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 26, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 15, 11. Kaposvári VK 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági csapatunkra egy nappal az „obés” találkozó előtt további két derbi vár a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában. A kecskeméti hatodik körben (11-12. forduló) először a házigazdákkal, majd a bajaikkal veszik fel a versenyt.

A program. Április 27., szombat, 10.00: Kecskeméti JSN—Újszilvás. 11.15: Aqua SE, Nyíregyháza—Sugovica VS, Baja. 12.30: Újszilvás—Szolnoki Dózsa. 13.45: Csabai Csirkefogók—Kecskeméti JSN. 15.00: Szolnoki Dózsa—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 16.15: Legrand Szentesi VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 17.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 18.45: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Legrand Szentesi VK.

Az állás tíz forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 27, 2. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 19, 3. Kecskeméti JSN 17, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 16, 5. Sugovica VS, Baja 11, 5. 6. Legrand Szentesi VK 13, 7. Csabai Csirkefogók VK 7, 8. Újszilvás 0.

Baby korosztályos csapataink, a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK egyaránt érdekeltek lesznek, mindkét együttesünk szombaton két találkozó erejéig ugranak vízbe a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjának keretében. A csabaiak Csongrádon, a gyulaiak Nyíregyházán mutathatják meg, hogy az elmúlt hetekben milyen fejlődésen mentek keresztül.

A baby korosztály programja. Április 27., szombat. Piros csoport. 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK. 10.50: Szegedi Vízipóló Suli I.—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Szegedi Vízipóló Suli II.—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék (szerb). 12.30: Szentesi VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Csabai Csirkefogók VK—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék. 15.00: Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli I.

Zöld csoport. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—ZF Eger. 10.50: Gyulai VK—Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 11.40: Szentesi VK Lányok—Aqua SE, Nyíregyháza. 12.30: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 13.20: Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 14.10: Szolnoki Dózsa—Szentesi VK Lányok.

Mindhárom csapatunk vesztesen kászálódott ki a medencéből

Vasárnap a fővárosba utazott három utánpótláscsapatunk, amelyek az Újpest vendégeként küzdöttek meg a lila-fehérekkel az OB I B-s bajnokság 21. fordulójában. A kirándulás nem párosult sikerélménnyel, mindhárom csapatunk vesztesen kászálódott ki a Hajós Alfréd Sportuszoda medencéjéből.

Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba 21—3 (6—0, 5—0, 5—2, 5—1)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Debreceni Nóra, Vogel Gábor. Újpest: Csiszer — Aubéli 7, Gál 3, Tari 2, Molnár Bálint, Diaz Rojas 4, Szomolánkai. Cs.: Lakics 3, Fazekas D. 2, Molnár Benedek. Edző: Rácz Bálint, Kis József. Békéscsaba: Nyakó — Schindler I., Demeter, Vozár M., Vozár B., Paksi B., Darabos 2 (2). Cs.: Szalkai (kapus), Ottlakán, Szalók, Károlyi, Mecskó 1. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/2.

Esélye sem volt az alaposan megfiatalított csapatunknak a szorosabb eredmény elérésére sem.

További eredmények. Ifjúságiak. Kaposvári VK—Tatabányai VSE 14—6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest 7—22. Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE 14—3. Koelner-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 12—11. Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 13—10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda 6—5.

Az állás 21. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 60, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 4. Tatabányai VSE 47, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 9. Ceglédi VSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba 8—4 (2—0, 2—2, 3—2, 1—0)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Vogel Gábor, Bereczki Miklós. Újpest: Molnár Benedek — Paupa, Lakics 3, Fazekas D. 2, Prágay, Molnár Bálint 1, Szomolánkai 2. Cs.: Hertzka, Fodor, Mihályi. Edző: Rácz Bálint, Kis József. Békéscsaba: Bucsi — Pónya T., Gellény 1, Vozár M., Vozár B., Paksi B., Vidovenyecz 2. Cs.: Ottlakán, Szalók, Schindler I., Demeter 1, Csatári, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Lakics, Fazekas D., Prágay, ill. Vozár B.

Büntetők és emberelőnyös helyzetek kihagyása megbosszulta magát, így elszállt a csapat pontszerzési reménye.

További eredmények. Serdülők. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest 17—16. Kaposvári VK—Tatabányai VSE 22—4. Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE 4—20. Koelner-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8—13. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda 8—11. Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 10—8.

Az állás 21. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 63, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 452, 3. Kaposvári VK 51, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 47, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 29, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 27, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 25, 9. Hírös Sport, Kecskemét 25, 10. Ceglédi VSE 20, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 13. Oázis SC, Budapest 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba 8—7 (3—3, 2—1, 2—1, 1—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Debreczeni Nóra, Bereczki Miklós. Újpest: Csiszer — Szécsi, Forján 2, Prágay M. 2, Hegedűs 1, Mihályi 3, Illés. Cs.: Varga Cs., Kerezsi, Béládi. Edző: Kis József, Irmes Ferenc. Békéscsaba: Bucsi — Dobos, Gémesi, Gellény 2, Bozgán, Vidovenyecz 4, Pónya T 1. Cs.: Kvasz, Dimák, Osgyán, Kiss-Schusztek. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 8/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Hegedűs.

Végig szoros csatát hozott a mérkőzés, amelyen egyszer sem sikerült előnyhöz jutnia csapatunknak, maximum az egyenlítésig jutottak el fiataljaink. A finisben aztán hárommal is elhúzott az Újpest, amelyből kettőt sikerült ledolgozni.

További eredmények. Gyermek korcsoport. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest 10—8. Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE 5—16. Kaposvári VK—Tatabányai VSE 6—13. Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 6—5. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 12—10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda 5—18.

Az állás 21. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 60, 2. Swietelsky-Békéscsaba 53, 3. Hírös Sport, Kecskemét 52, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 48, 5. Tatabányai VSE 45, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 39, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 26, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 15, 11. Kaposvári VK 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön: az ifjúságiak mérkőzésén Darabos György (13) két alkalommal is betalált az ellenfél kapujába, ám ez is édeskevés volt az üdvösséghez

A hódmezővásárhelyiek fegyelmezett, pozíciós játékával szemben tehetetleneknek bizonyultak

A sorsolás szeszélye folytán, a múlt heti egri fellépés után, ismét idegenben ugrott medencébe felnőtt csapatunk az OB I B-s alsóházi rájátszás keretében, ezúttal a Hódmezővásárhelyi VSC vendégeként a helyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A várt szoros eredmény elmaradt, a házigazdák könnyű győzelmet arattak csapatunk felett.

Hódmezővásárhely VSC—Swietelsky-Békéscsaba 13—6 (3—1, 4—2, 3—2, 3—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alsóházi rájátszás, Hódmezővásárhely, 100 néző. V.: Berki András, Vörös Viktor. Hódmezővásárhely: Ujházi — Rácz-Fodor 1, Józsa 3, Barna T. 2 (1), Pölös, Benkő 1, dr. Vigh 1. Cs.: Szőke (kapus), Kürtösi, Rácz 2, Kecskeméti 1, Holka, Barna D. 2, Tóth M. Edző: Szabó Tamás, Pölös Gábor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1, Mikházi, Páll 1, dr. Szilágyi, Ajtai 3, Takács. Cs.: Gellény, Tóth F., Pónya T., Vidovenyecz 1, Fodor, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 6/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 1—1, 5—1, 7—2, 10—4, 13—5.

Nagyon határozottan lépett föl a házigazda, aminek hamar meglett az eredménye, tekintélyes előnyre tettek a hódmezővásárhelyiek. Az egykori békéscsabai center, Józsa Tibor semlegesítése nem sikerült, aki háromszor is eredményesnek bizonyult, miként a másik korábbi viharsarki Rácz Norbertet sem sikerült kivonni a játékból. A folytatásban is a vásárhelyiek akarata érvényesült a medencében, annál is inkább, mert a békéscsabaiak támadásai meglehetősen erőtlennek bizonyultak, és a védekezésük is hagyott némi kívánni valót. Az akarással ugyan nem volt gond, igyekezett, küzdött a csapat, ám a klasszikus kapusra, bekkre, centerre épülő játék a pályaválasztónál nagyon jól működött, miközben igyekeztek semlegesíteni a két csabai erősséget, Ajtai Miklóst és dr. Szilágyi Kristófot — jobbára sikerrel. A finishez közeledve minden minegy alapon megpróbált még egyszer új lendületet venni a vendégcsapat, ám továbbra is nagyon akadozott a támadójáték, így sehogy sem sikerült a felzárkózás. Miután az igyekezet nem társult határozottabb fegyelmezettséggel és koncentrációval, végül teljesen megérdemelt Hódmezővásárhelyi siker született a szomszédvárak rangadóján. Nem beszélve arról, hogy 13 kapott góllal vajmi keresni valója lehet bármely csapatnak a kiélezett bajnokságban.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Úgy gondolom, nincs ekkora különbség a két csapat között, de az eredményjelző sohasem hazudik, ma a Hódmezővásárhely ennyivel jobb volt. A fegyelmezett, pozíciós játékukkal szemben tehetetleneknek bizonyultunk.

További eredmények: MAFC 113—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 11—15. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Szolnoki Dózsa II. 1410.

A 15-16. helyért folyó rájátszás állása a 3. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 16, 2. (16.) Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 13, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 10, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 9, 6. (20.) MAFC 113 0.

Címlapképünkön: Ajtai Miklós (kezén a labda) és Borsos Pál igyekszik helyzetet kidolgozni az ellenfél kapuja előtt

Dr. Szilágyi Kristóf: “Játékosokat már adtunk a Hódmezővásárhelynek, pontokat nem szeretnénk”

Ezen a hét végén csak az OB I B-s csapatainkra vár feladat, a felnőtteken kívül az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályú együtteseink játszanak a bajnoki pontokért.

OB I B-s együttesünknek ezúttal nem kell messzire utaznia, csupán a szomszédos Hódmezővásárhelyre. Az alsóházi rájátszás harmadik fordulójában így régi „ismerőssel” csapnak össze, igaz, a vendéglátók tavaly óta erősödtek, a mieink viszont az eligazolások miatt gyengültek. Jelenleg mindkét gárda 13 pontos, értelemszerűen a mérlegük is teljesen megegyezik: négy győzelem és egy vereség az alsóházban. A találkozóra holnap, szombaton 11 órakor kerül sor a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában, a kijelölt játékvezetők: Berki András, Vörös Viktor.

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf is várakozással tekint a szombati találkozó elé, amikor így fogalmaz: — Igazi presztízs mérkőzés vár a két csapatra a két együttes előélete okán. Talán nincs is a mezőnyben két olyan alakulat, amelyik ennyire ismerné egymást, amely nemcsak a kilométerben számolt a közelségnek, hanem az évek során a bajnokikon kívül lejátszott ezernyi felkészülési- és edzőmérkőzésnek is köszönhető. Így volt ez idén is, hiszen két különböző csoportban szerepeltünk az alapszakaszban, ám amióta látszódott, hogy a rájátszásban összekerülünk, érthetően kicsit kerültük egymást. De azért nagyon jól ismerjük egymást, meglepni aligha fogja az egyik gárda a másikat. Úgy vélem, benne van, hogy mindössze egyetlen gól dönt a találkozó sorsáról. Nagyon sűrű az alsóház mezőnye, nyílt még a kiesés kérdése, ezért minden pontnak óriási a jelentősége van. Motivációs problémáink nem lehetnek, de az is tény, a tavaly még a mi sorainkat erősítő Józsa Tibor, Rácz Norbert és Szabó Zoltán most a vásárhelyeik játékosa. Egyszóval: játékosokat már adtunk a Hódmezővásárhelynek, pontokat nem szeretnénk.

A felnőtt OB I B alsóházi rájátszása negyedik fordulójának programja. Április 13., szombat, 9.30: MAFC 113—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger. 11.00: Hódmezővásárhely VSC—Swietelsky-Békéscsaba. 19.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Szolnoki Dózsa II.

A 15-16. helyért folyó rájátszás állása a 2. forduló után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 13 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 10, 4. (18.) Szolnoki Dózsa II. 9, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 6. (20.) MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink az Újpest vendégeként a fővárosban szerepelnek vasárnap a bajnokság 21. fordulójában. Gyermek korosztályú együttesünktől elvárás a győzelem, amit a papírforma is alátámaszt, se4rdülőink esélyei jelentősek, úgy tűnik, két hasonló erőt képviselő egylet száll szembe egymással. Ifjúsági csapatunknak lesz a legnehezebb dolga, hiszen a fővárosi lila-fehérek éppen háromszor annyi pontja van, mint a mieinknek, ami arra utal, nagyon nagy akarat kell ahhoz, hogy sikeresen zárják a vasárnapot.

A program. Ifjúságiak. Április 14., vasárnap, 10.00: Kaposvári VK—Tatabányai VSE. 11.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda. 17.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 20. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 57, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 54, 3. Tatabányai VSE 47, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 45, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 33, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 22, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Április 14., vasárnap, 10.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest. 11.15: Kaposvári VK—Tatabányai VSE. 11.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 14.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét.

Az állás 20. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 60, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 3. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 49, 4. Kaposvári VK 48, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 47, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 26, 7. Hírös Sport, Kecskemét 25, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 9. Újpesti VSE Hunguest II. 22, 9. 10. Ceglédi VSE 17, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 12. Oázis SC, Budapest 15, s14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Április 14., vasárnap, 9.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Oázis SC, Budapest. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE. 12.30: Kaposvári VK—Tatabányai VSE. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Swietelsky-Békéscsaba. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC-Újbuda.

Az állás 20. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 57, 2. Swietelsky-Békéscsaba 53, 3. Hírös Sport, Kecskemét 52, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 45, 5. Tatabányai VSE 42, 6. Oázis SC, Budapest 37, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 23, 10. Kaposvári VK 13, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.