ímkézett bejegyzés

Kétharmados siker az országos utánpótlás-bajnokságban

Közeli vendégeket, a hódmezővásárhelyieket fogadta utánpótlás triónk az országos bajnokság huszadik fordulójának keretében vasárnap. Az Árpád fürdőben lezajlott három találkozó nem hozott meglepetéseket, a papírforma érvényesült mindhárom korosztály esetében, vagyis a két fiatalabb csapatunk győzelem után mászhatott ki a medencéből, a dobogós helyen álló ifjúsági vendégcsapat azonban szépített a mérlegen.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 2—13 (0—3, 0—4, 1—2, 1—4)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Vörös Viktor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Nyakó — Vidovenyecz, Balatoni, Schindler I., Vozár B., Paksi B., Mecskó 1. Cs.: Ottlakán, Szalók, Demeter 1, Vozár M., Gellény, Károlyi. Edző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Hódmezővásárhely: Arany — Benkő 2, Kürtösi 2, Oláh 1, Tóth M. 3, Papp, Kősasvári 1. Cs.: Földesi, Horváth J. 1 (1), Kertész-Kenyeres 3, Dobos, Huszka, Nagy P. Edző: Szabó Tamás, Újházi Attila. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Ifjúsági csapatunk ezúttal sem bírt a dobogós helyen álló hódmezővásárhelyiekkel, így vereséggel zárták a vasárnapi derbit.

További eredmények. Ifjúságiak: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 12—5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest 11—15. Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—19. Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK 7—16. Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 9—5. HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II. 9—12.

Az állás 20. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 57, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 54, 3. Tatabányai VSE 47, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 45, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 33, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 22, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 12—3 (4—0, 4—1, 2—1, 2—1)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Vörös Viktor, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Demeter 1, Vozár M., Vozár B. 1, Paksi B., Vidovenyecz 2 (1), Gellény 3 (1). Cs.: Szalkai (kapus), Ottlakán, Kiss D., Szalók 1, Pónya T. 2, Schindler I. 1, Csatári, Szalkai. Edző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Hódmezővásárhely: Pap — Horváth J., Nagy P. 1, Huszka 1, Bajtai, Pál, Dobos 1. Cs.: Sonkovits, Fehér. Edző: Varga Sebastian. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 4/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Az első 11 percben egy hatgólos szériával bebiztosította győzelmét a Békéscsaba. Dicsérendő, hogy góljaik fele akcióból esett.

További eredmények. Serdülők: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest 12—10. Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 4—8. Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK 8—15. Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 21—6. HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II. 18—1s.

Az állás 20. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 60, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 3. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 49, 4. Kaposvári VK 48, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 47, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 26, 7. Hírös Sport, Kecskemét 25, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 9. Újpesti VSE Hunguest II. 22, 9. 10. Ceglédi VSE 17, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 12. Oázis SC, Budapest 15, s14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 9—5 (2—0, 3—1, 3—1, 1—3)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Dobos 1 (1), Gémesi 2 (1), Dimák, Bozgán, Paksi G., Pónya T. 4 (1). Cs.: Szatmári Zs. (kapus), Kvasz 2, Pálenkás, Kovács Á., Osgyán, Kiss-Schusztek, Kósa. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Hódmezővásárhely: Balázs — Oláh 1, Gondi, Sonkovits, Kiss G., Pál 1, Tóth M. 2. Cs.: Rakonczai, Kis M., Katona, Kősasvári 1. Edző: Rókus Ákos. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 10/3. Büntetők: 3/3, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Pál.

A második negyed közepére megszerzett négy gól — amire addig válasz sem érkezett — megadta az alaphangot, a folytatásban már erőlködni sem kellett a biztos győzelemhez.

További eredmények. Gyermek korosztály. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest 9—8. Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK 16—13. Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15—5. Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15—2. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE 7—6. HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II. 13—7.

Az állás 20. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 57, 2. Swietelsky-Békéscsaba 53, 3. Hírös Sport, Kecskemét 52, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 45, 5. Tatabányai VSE 42, 6. Oázis SC, Budapest 37, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 23, 10. Kaposvári VK 13, 11. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Dimák Csanád emelkedik ki a vízből a labdával. Gyermek korosztályú csapatunk ismét nyert és a dobogón tanyázik

Felnőtt csapatunk a kimagasló utolsó negyedbeli teljesítményének köszönhetően ponterősen tért haza Egerből

A rájátszás második fordulójában idegenbe, Egerbe utazott felnőtt csapatunk, ahol a jó erőkből álló egyetemista csapattal vették fel a küzdelmet. A két gárda tavaly még a bajnoki címért, ezúttal a kiesés elkerüléséért mérte össze tudását a szombaton csabai szempontból korán kezdődött találkozón, amelyen megszerezte első pontját csapatunk a rájátszás során.

Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—Swietelsky-Békéscsaba 7—7 (2—1, 2—1, 2—2, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 15-20. helyért, Eger, 100 néző. V.: Marnitz Miklós, Tóth Imre. Eger: Benedek — Antal, Szabó E. 2, Varga M., Mata, Jakab 2, Némethy 1. Cs.: Nagyváradi, Darmos, Kovács Cs. 1, Ridzyk 1. Edző: Tóth Péter, Tóth Kálmán. Békéscsaba: Ormai — Gellény 1, Tóth F., Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 3, Ajtai 2. Cs.: Sóvári 1, Vidovenyecz, Fodor, Takács, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 8/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Páll. Kipontozódott: Páll. Az eredmény alakulása: 4—1, 4—3, 6—4, 6—6, 7—6.

Már pénteken elutazott a csapat Egerbe, nem bízva semmit a véletlenre, de azért is jó volt az egy nappal való korábbi indulás, hiszen kora délelőtt kezdődött a találkozó. Heroikus küzdelem folyt a medencében, a házigazda komplett csapattal állt ki, szinte sorokat tudott cserélni a találkozó folyamán. Bár a hazai csapat vitte a prímet a kezdetben, ám nem hagyta magát a Békéscsaba, sokat jelentett, hogy Ormai kapus 63 százalékon védett, számtalan ziccert fogott, ami csapattársai lendületét csak fokozták. Bár a gárda egyik meghatározó játékosa, Páll Bence hamar partvonalon kívülre került, de ez sem szegte kedvét a viharsarkiaknak. Óriásit küzdött a csapat, a fiatalok is jól szálltak be a mérkőzésbe, felnőttek a feladatokhoz, nem ijedtek meg az ellenféltől. Az utolsó negyed pedig különösen megsüvegelendő, hiszen Egerben nem sok csapat produkált olyan gólokban gazdag példát, mint a Békéscsaba, amely teljesen megérdemelten szerezte meg az első pontját a rájátszás során.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Hátul Ormai Zoli kapusunk kimagasló teljesítménye és a hősies csapatmunka eredménye a döntetlen. Elől pedig beletettük a szívünket a mérkőzésbe, így győzelemmel felérő pontot hoztunk el a Heves megyei székhelyről. Büszke vagyok a 15 éves Gellény Zétényre, hogy egy ilyen rangos eseményen megszerezte élete első gólját a felnőttek között.

További eredmények: Szolnoki Dózsa II.—MAFC 113 20—10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hódmezővásárhelyi VSC 10—10.

A 15-16. helyért folyó rájátszás állása a 2. forduló után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 13 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 10, 4. (18.) Szolnoki Dózsa II. 9, 5. (19.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 6. (20.) MAFC 113 0.

Címlapképünkön: dr. Szilágyi Kristóf kecsesnek tűnő mozdulata három gólt ért, de az egész csapat dicsérhető a pontszerző fegyvertényért – fotó: Enyedi Beáta

 

Tavaly még a bajnoki címért, idén a kiesés elkerüléséért harcol egymás ellen az Eger és a Békéscsaba

Április első hét végéjén nyolc mérkőzés vár öt csapatunkra. A felnőttek a második rájátszás körhöz értek, ob-s utánpótlás csapataink a 201. fordulóhoz. A nemzetközi vidékbajnokságban gyermek IV. korosztályosaink érdekeltek.

A felnőtt OB I B-s bajnokságban a rájátszás második fordulójában, idegenben szerepel csapatunk. Szombaton Egerbe látogatnak, ahol a helyi egyetemistákkal veszik föl a küzdelmet. Miként az alsó házi rájátszásban, ezúttal sem vár könnyű feladat csapatunkra, amelyről dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk így gondolkodott:

— Az egri csapattal hasonló játékerőt képviselünk, de a múlt heti Szolnok elleni mérkőzés után már nem biztos, hogy így kellene fogalmaznom. Igazából teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, nekünk elsősorban a saját ritmusunkat kellene újra megtalálni a hátralévő öt mérkőzésre. A Heves megyeiekkel az elmúlt években a felsőházban vívtunk nagy derbiket, most a közeg és a tét más lesz, de ezúttal is egy kiélezett mérkőzésre számítok. Éppen ezért, illetve a holnap reggeli korai kezdés miatt, már ma délután elutazik a csapat Egerbe. Rövidebb kispaddal és ismét három 15 éven aluli játékossal, mert számukra az ilyen mérkőzéseken lehet valódi rutint szerezni. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy Egerben az egyetemisták a holnapi mérkőzés esélyesei, de bízom abba is, hogy a múlt heti mérkőzésünk piszkálja a játékosok önbecsülését, és ez plusz motivációt adhat.

Az OB I B alsóházi rájátszás 2. fordulójának programja. Április 6., szombat, 10.30 óra: Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—Swietelsky-Békéscsaba, játékvezetők: Marnitz Miklós, Tóth Imre. 12.00: Szolnoki Dózsa II.—MAFC 113. 19.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az alsóház állása öt mérkőzés után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 12 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 12, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 6, 6. (20.) MAFC 113 0.

Ezúttal a három ob-s utánpótlás csapatunk hazai környezetben fogadja a szomszédvár Hódmezővásárhely trióját. A papírforma szerint a két fiatalabb csapatunkra könnyebb derbi vár, ám az ifjúságiaknak alaposan fel kell kötniük az úszógatyát.

A program. Ifjúságiak. Április 7., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 17.30: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 54, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 51, 3. Tatabányai VSE 44, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 42, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 30, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 24, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 19, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

A program. Serdülők. Április 7., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 14.30: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 57, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 3. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 46, 4. Kaposvári VK 45, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 44, 6. Hírös Sport, Kecskemét 25, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 23, 9. Újpesti VSE Hunguest II. 22, 9. 10. Ceglédi VSE 17, 11. Tatabányai VSE 16, 12. Oázis SC, Budapest 15, 13. Swietelsky-Békéscsaba 14, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korosztály. Április 7., vasárnap, 10.10: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.30: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 16.00: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 54, 2. Swietelsky-Békéscsaba 50, 3. Hírös Sport, Kecskemét 49, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 42, 5. Tatabányai VSE 39, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 34, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 23, 10. Kaposvári VK 13, 11. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 12. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 10, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek IV. korcsoportosaink a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Zöld csoportjában az ötödik körhöz (17-20. forduló) érkeztek. Ezúttal a mezőtúriak Martfű rendezik meg a soros kört szombaton és vasárnap, ahol a csapatok négy-négy mérkőzést játszanak a két nap alatt.

A program. Április 6., szombat, 10.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Szentesi VK Leányok. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.00: Dinamo Ungvár (ukrán)—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 13.00: Spartak Szabadka (szerb)—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 14.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 15.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Szentesi VK Leányok. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 17.00: Dinamo Ungvár—Szpartak Szabadka. Április 7., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár. 11.00: Spartak Szabadka—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 12.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: Szentesi VK Leányok—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Szabadka. 15.00: Dinamo Ungvár—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 16.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 17.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szentesi VK Leányok.

Az állás 16 forduló után: 1. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 42, 2. Spartak Szabadka 39, 3. Szentesi VK Leányok 34, 4. Csabai Csirkefogók VK 31, 5. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 21, 6. Dinamo Ungvár 18, 7. Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok 4, 8. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 1.

Az ifiknek majdnem, a gyermek csapatunknak könnyedén jött a győzelem, a serdülők alárendelt szerepet játszottak

A 19. fordulóval folytatódott az utánpótláskorúak országos bajnoksága. A békéscsabai trió ismét vendégként ugrott vízbe, ezúttal Csongrádon. A legfiatalabbak fölényes győzelmet arattak, a serdülőknél viszont ez pont fordítva történt. Az ifjúsági gárdánk az utolsó pillanatban bukta el a találkozót.

Koelner-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba 12—11 (1—4, 4—4, 4—1, 3—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Csongrád. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Csongrád: Szarvas — Szabó Z., Tyukász M. 3, Hegedűs L. 1, Kovács R. 1, Kátai-Benedek 2, Kovács M. 4 (1). Cs.: Fűri 1, Kovács B., Pálinkó. Edző: Busa Máté, Kozák László. Békéscsaba: Nyakó — Balatoni 1, Demeter, Vozár M. 2, Paksi B., Csuvarszki 2, Darabos 1 (1). Cs.: Szalkai (kapus), Ottlakán, Vidovenyecz 2 (1), Szalók, Gellény 1, Pónya T. 2, Mecskó. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 12/2, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kiállítás cserével: Kovács B., ill. Nyakó. Kipontozódott: Balatoni, Gellény.

A mérkőzésen esett első góltól eltekintve végig csapatunk vezetett, többször három góllal is. A meccs folyamán záporoztak a büntetőpontok, amely összességében a mieinket sújtotta többször, nem beszélve arról, hogy a házigazdák számtalan alkalommal emberelőnyös helyzetbe kerültek, miközben a csabaiak mindössze két alkalommal. A finisbe kanyarodva is még nekünk állt a zászló, ám végül a csongrádi egylet „benyúlással” nyert Kovács Máté góljával.

További eredmények. Ifjúságiak: Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27—3. Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét 13—5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest 13—12. Ceglédi VSE—Tatabányai VSE 4—16. Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda 6—4. Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 11—23.

Az állás 19 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 54, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 51, 3. Tatabányai VSE 44, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 42, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 30, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 24, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 19, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Koelner-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba 15—6 (3—1, 6—0, 2—3, 4—2)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Csongrád. V.: László Gábor, Juhász Tibor. Csongrád: Szarvas — Szabó Z. 4, Tyukász M. 2, Fűri 2, Hegedűs L. 4, Kovács R. 1, Pálinkó 1. Cs.: Kozma (kapus), Kovács J., Fülöp-Nagy 1, Czombos, Horváth E., Kiss M., Kupeczki. Edző: Busa Máté, Kozák László. Békéscsaba: Szalkai — Kiss D., Schindler I. 2, Demeter, Vozár M. 1, Paksi B. 1, Csatári 1 (1). Cs.: Bucsi (kapus), Ottlakán 1, Szalók, Bencsik. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 8/5, ill. 7/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Kiss D. Kipontozódott: Fülöp-Nagy, ill. Ottlakán.

A harmadik negyed közepén már 10—1-et mutatott az eredményjelző, innen számítva már végleg reménytelennek tűnt a pontszerzés a békéscsabai egylet javára.

További eredmények. Serdülők. Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét 7—9. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest 19—9. Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11—8. Ceglédi VSE—Tatabányai VSE 9—5. Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda 2—21. Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—14.

Az állás 19 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 57, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 3. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 46, 4. Kaposvári VK 45, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 44, 6. Hírös Sport, Kecskemét 25, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 23, 9. Újpesti VSE Hunguest II. 22, 9. 10. Ceglédi VSE 17, 11. Tatabányai VSE 16, 12. Oázis SC, Budapest 15, 13. Swietelsky-Békéscsaba 14, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba 6—15 (2—5, 1—2, 2—6, 1—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Csongrád. V.: ifj. Kádár József, László Gábor. Csongrád: Fássy — Pusztai 1 (1), Czombos, Tyukász Anna 1, Hegedűs Gerda 1, Horváth E. 2, Bakta. Cs.: Szalkai-Szabó (kapus), Bartók 1, Szvoboda, Bódi. Edző: Busa Máté, Kozák László. Békéscsaba: Kovács Á. — Dobos 2, Gémesi 1, Gellény 4 (1), Bozgán, Vidovenyecz 5, Pónya T. 3 (1). Cs.: Bucsi (kapus), Dimák, Paksi G., Osgyán, Kiss-Schusztek, Kósa. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 6/3. Büntetők: 2/1, ill. 5/2. Kipontozódott: Bódi, ill. Bozgán.

Csapatunk végig vezetve, magabiztos játékkal győzte le a házigazdákat. A mieinket különdicséri, hogy a 15 gólból kilencet akcióból értek el.

További eredmények: Gyermek korosztály. Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda 4—16. Ceglédi VSE—Tatabányai VSE 8—10. Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét 10—15. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest 8—16. Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 8—11. Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 15—8.

Az állás 19 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 54, 2. Swietelsky-Békéscsaba 50, 3. Hírös Sport, Kecskemét 49, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 42, 5. Tatabányai VSE 39, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 34, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 23, 10. Kaposvári VK 13, 11. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 12. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 10, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Balatoni László emelkedik ki a vízből és veszi tűz alá az ellenfél kapuját

Azt hitték, már zsebükben van a három pont

Alig zárult le a 2018-2019. évi OB I B-s felnőtt vízilabda-bajnokság alapszakasza, máris megkezdődött a május közepéig tartó, hat mérkőzést magába ölelő rájátszás. Csapatunk az idei esztendőben az alsóházba került, vagyis a 15-20. helyért folytatja a küzdelmet, aminek első fordulójára került sor ma.

Swietelsky-Békéscsaba—Szolnoki Dózsa II. 8—10 (4—2, 1—5, 2—0, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 15-20. helyért, Békéscsaba, 100 néző. V.: Berki András, Vörös Viktor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 2, Mikházi, Páll, Mucsi, dr. Szilágyi, Ajtai 2. Cs.: Bucsi (kapus), Tóth F. 1, Vidovenyecz 2, Pónya T. 1, Takács, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Hesz Máté. Szolnok: Sényei— Pethe, Menkó, Bodoróczki 2, Melkuhn 1, Bukta 4, Hangay 2. Cs.: dr. Mosonyi 1, Juhász. Játékos edző: Hangay Róbert. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Menkó. Az eredmény alakulása: 0—1, 4—1, 5—7, 7—7, 7—9.

Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés békéscsabai szempontból, hamar jelentős előnyre tettek szert a házigazdák. Ám ez, mintha őket zavarta meg jobban, ugyanis a folytatásban mintha kissé „hátra dőltek” volna, játékukon úgy tűnt, zsebükben érzik a három pontot. A vendégek nem így gondolták, szívós munkával nemcsak ledolgozták a hátrányt, hanem némi előnyre is szert tettek az egyébként a kívülállónak izgalmas, egyébként lassúnak tűnő mérkőzésen. Ebben a szakaszban jócskán alulmúlta magát a házigazda, Ormai Zoltán kapus is gyengébb napot fogott ki, persze, ehhez kellett a halovány védekező munka is, egészében dekoncentrálttá vált a gárda. Aztán még egyszer életre kell a Békéscsaba, utolérte ellenfelét és kiegyenlített, ám a következő szakaszban hiába dolgoztak ki sok helyzetet, a befejezéssel rendre gondjuk akadt. A szolnokiak a rövid kispadjuk ellenére jól bírták a végét is, további gólokat lőttek. A mindössze kilenc játékossal érkező Tisza-partiak rövid kispadja is mintha a csabaiakat zavarta volna meg. A pályaválasztó játékának egyetlen üde színfoltja volt, hogy a még gyermek korosztályú játékosai, Vidovenyecz Zsombor, Pónya Tibor és a kapus Bucsi Ferenc felnőttekhez méltó teljesítményt nyújtott.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Négy-egy után sajnos elfelejtettünk vízilabdázni, ezáltal veszélybe került a bent maradás. A csapat produktumáról mindent elmond, hogy a gyermekkorú játékosaink teljesítettek legjobban.

További eredmények: Hódmezővásárhely VSC—MAFC 113 17—6. Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—10.

Az alsóház állása öt mérkőzés után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 12 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 12, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 6, 6. (20.) MAFC 113 0.

Címlapképünkön Vidovenyecz Zsombor, aki a fiatalságát meghazudtoló remek teljesítményt nyújtott a felnőttek között, nem rajta múlott, hogy vereséggel kászálódott ki a csabai csapat az Árpád fürdő medencéjéből