Több fronton is záróra következik csapatainknak

Szombaton és vasárnap egyaránt három-három mérkőzésen követhetjük klubunk utánpótlás csapatait a különböző szintű bajnokságokban. A serdülők vidékbajnoki zárására Békéscsabán kerül sor, gyermek III. korcsoportosaink Csongrádra utaznak, vasárnap az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk zárásként pedig a főváros felé tart.

Serdülő korosztályú csapatunk a Délkeleti területi vidékbajnokság záró fordulójához érkezett, amelynek két mérkőzését az Árpád fürdőben rendezik meg szombaton délelőtt. Ezúttal már minden gárda csak egy alkalommal ugrik vízbe, a mieink a sereghajtó bajaiak ellen zárják a 2022–2023-as évet. Bármilyen eredmények is szülessenek, érdemben már nem befolyásolják a végeredményt, ezért bízhatunk abban, hogy felszabadult, tetszetős és élménydús játékot produkál mind a négy alakulat.

A program. Május 13., szombat, 10.00 óra: Kecskeméti Sportiskola–Invictus SC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja.

Az állás a hetedik kör, 14 forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 39, 2. Csabai Csirkefogók VK 23, 3. Invictus SC 15, 4. Sugovica VSE Baja 3.

Gyermek III. korosztályú egyletünk is zárásra készül a Délkeleti területi vidékbajnokság Piros csoportjában. Csabai Zoltán legényei a tabellán az éppen előttük álló házigazda Csongráddal mérkőznek meg, majd az utolsó felvonásban az ezüstérmes szegediekkel csapnak össze. Itt már csak a középmezőnyben történhet változás az e hétvégi eredmények függvényében.

A program. Május 13., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 11.15: Szegedi Vízipóló Suli–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román). 12.30: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. 13.45: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad–Szolnoki Dózsa. 16.15: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVSE.

Az állás a kilencedik kör (17-18. forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 48, 2. Szegedi Vízipóló Suli 40, 3. Legrand Szentesi VK 31, 4. Csongrádi VVSE 30, 5. Csabai Csirkefogók VK 12, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 B csoportjában is az utolsó fordulóra kerül sor, amelynek során csapataink a fővárosba utaznak, ahol a délbudai Nyéki Imre Sportuszodában az OSC vendégeként mutathatják meg, mire képesek az utolsó körben. A két idősebb gárdának lesz nehezebb dolga, hiszen vendéglátóink ebben a kategóriában az élen állnak, amit nem szeretnének kiengedni a kezükből. Ez utóbbi tény viszont a mi gyermek korosztályú csapatunkra is majdnem hasonlóan érvényes, ugyanis győzelmük esetén, és amennyiben a soproniak pontot, pontokat buknak, az élen végezhetnek. A találkozók játékvezetői: Ádám Frank, Perédi Péter, Sajben Nikolett.

A program. Ifjúságiak. Május 14., vasárnap, 11.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 13.00: Genesys OSC Újbuda–Swietelsky-Békéscsaba. 14.00: Angyalföldi DSI–Soproni VSE.

Az állás kilenc forduló után. Ifjúságiak: 1. Genesys OSC Újbuda 21, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 20, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 4. Soproni VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 7, 6. Angyalföldi DSI 4.

A program. Serdülők. Május 14., vasárnap, 11.30 óra: Genesys OSC Újbuda–Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Angyalföldi DSI–Soproni VSE. 13.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo.

Az állás kilenc forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 24, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 18, 3. Angyalföldi DSI 13, 4. Soproni VSE 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

A program. Gyermek korcsoport. Május 14., vasárnap, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 10.00: Genesys OSC Újbuda–Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: Angyalföldi DSI–Soproni VSE.

Az állás kilenc forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 25, 2. Soproni VSE 23, 3. Genesys OSC Újbuda 12, 4. Angyalföldi DSI 9, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 6. 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3.