Szombat: a legkisebbek és a legidősebbek fordulója

Ezen a hét végén két fronton lesznek érdekeltek csapataink, mégpedig a legidősebb és a legfiatalabb korosztály mártózik meg a békéscsabai, illetve hódmezővásárhelyi medencében. Felnőtt OB II-es csapatunk hazai környezetben, az Árpád fürdőben viaskodik a Szegedi UVTE, majd a Csongrádi VVSE gárdájával, míg a baby korosztályosok is kétszer ugranak a medencébe a vásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A felnőtt OB II-es bajnokság Délkeleti csoportjában eldőlt, hogy a Szegedi VTK visszalépett a további küzdelmektől. Mint emlékezetes, a tavalyi első két kör (négy forduló) még normális mederben zajlott, majd a novemberi sorozatot elhalasztották. Sokáig függőben maradtak a mérkőzések, január végétől azonban elkezdték pótolni a meccseket a csapatok. E hét végén az alapszakasz 9-10. fordulójára kerül sor, amelynek házigazdája éppen Békéscsaba lesz, ám a Szegedi VTK neve mellett a szövetség honlapján még továbbra is a „halasztás” szó szerepel. Ám nem hivatalos információink szerint a Tisza-parti város gárdája nem folytatja az idei bajnoki pontvadászatot, azonban a többi együttes játszik és pótol, így a VTK kivételével mindenki utoléri magát szombat késő délutánra. Az éppen most közzétett táblázatban már a szegediek ellenfelei javára jóvá írták a pontokat, ennek értelmében a VTK visszacsúszott az utolsó helyre. A mieinkre két feladat vár, nevezetesen a másik Tisza-parti gárdával, a Szegedi UVTE-vel, majd a csongrádiakkal mérik össze tudásukat.

A program. Február 6., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE. 11.00: Invictus Úszó és Vízilabda SC, Martfű–Csongrádi VVSE. 12.30: Invictus Úszó és Vízilabda SC, Martfű–Szegedi UVTE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE.

Az állás: 1. Invictus Úszó és Vízilabda SC, Martfű 24, 2. Csongrádi VVSE 21, 3. Szegedi UVTE 15, 4. Swietelsky-Békéscsaba 8, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 7, 6. Szegedi VTK 1.

A baby korosztályosok vidékbajnokságának hatodik fordulóját Hódmezővásárhelyen rendezik meg ugyancsak szombaton. A legkisebbek a házigazdákkal, majd egy órás pihenő után a szentesiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Február 6., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.50: Csongrádi VVSE–Újszilvás SE. 11.40: Csabai Csirkefogók VK–Legrand-Szentes. 12.30: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 13.20: Újszilvás SE–Szolnoki Dózsa. 14.10: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti SI. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand-Szentes. 15.50: Kecskeméti SI–Szolnoki Dózsa.