ímkézett bejegyzés

A pandémiai sokk után kezd magához térni klubunk

Éves értékelő sorozatunkban a felnőttektől a legkisebbekig, a baby korosztályosokig, edzőink segítségével korcsoportonként végig vettük, hogy az elmúlt esztendőben mire jutottak csapataink a különböző szintű bajnokságokban. Zárásként klubunk ügyvezető elnökével, Balázs Lajossal beszélgettünk arról, miben lépett előre a közösség az év során, és milyen tervekkel vág neki a 2022–2023-as szezonnak. Annál is inkább, hiszen holnapra – a mintegy egyhónapos pihenő után – újra az Árpád fürdőbe szólítja a szakmai vezetés klubunk apraját-nagyját.

– Tavaly kilenc csapatot neveztünk be az országos, illetve vidékbajnokságokba. Mivel 17 felnőtt és 127 utánpótláskorú igazolt játékosunk van, ebből látható, hogy 144 vízilabdázónk játszotta végig a szezont. Rajtuk kívül 48 előkészítős fiatalnak tartottak tréningeket edzőink. A pandémia után e téren is visszaerősödött klubunk, többségük már az új bajnokságban szerepet is kaphat.

Van arról statisztika, összesen hány bajnokin ugrottak vízbe pólósaink:

– Fodor Ádám vezetőedzőnk egyszer kiszámolta, összesen 173 hivatalos találkozón szerepeltek a klub pólósai az OB II-től a lekisebbekig, a baby korosztályosokig. S ebben nincsenek benne a kupamérkőzések, a felkészülési tornák és az évközi edzőmeccsek. Ha azt is hozzáadjuk, bőven kétszáz felett lenne a derbik száma.

Milyen célkitűzést állított az elnökség csapataink elé?

– A pandémia okozta nehézségek miatt alapvetően semmit. A vidékbajnokságban pallérozódó fiatalokkal szemben egyébként sem volt korábban sem konkrét cél. Esetükben a folyamatos fejlődés, a csapattá érés volt a legfontosabb. A felnőtt gárdánk teljesen amatőr, örömjátékot nyújtó közösség, akik szerelemből folytatják a sportágat akár negyven éven túl is. Olykor pedig ide besoroltunk néhány utánpótláskorú fiatalt, akiknek ugyancsak a fejlődés volt a legfontosabb, és az, hogy felmérjük, mire lehetnek képesek az öreg rókák között.

Egy kicsit talán más kategória az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három együttesünk, akik a jövőt képviselhetik. Esetükben sem fogalmazódtak meg célok?

– Tavaly nyáron nagy érvágás volt, hogy a négy legeredményesebb, és már az utánpótlás-válogatott kapuját döngető fiatalunkat elvitték tehetősebb klubok. Így sokismeretlenes lett még számunkra is, hogy mire lehetnek képesek az itt maradtak, akik szinte vezéregyéniség nélkül vágtak bele a bajnokságba. Ezért nem is fogalmaztunk velük szemben elvárást. Ám egy sikeres nyári felkészülést követően az alapszakasz kezdetét kiválóra teljesítették. Evés közben jön meg az étvágy: menet közben annyit módosítottunk esetükben, hogy ha már így belelendültek, célozzák meg a rájátszásban a felsőházat. Nem kellett csalódnunk, elérték fiataljaink, akik végül az A2 osztályban a húsz gárda közül összesítésben a 10. helyen végeztek. Ezt az ismert problémák miatt óriási sikernek tartjuk.

Kanyarodjunk vissza az alapokhoz: az előkészítősökkel kik és hol foglalkoznak?

– A korábbi remek úszó, ma oktató Fajó Csilla a Szabó Pál Téri Általános Iskolában tanítja a fiatalokat, Papp Szilvi (korábbi nevén Szűcs Szilvi) pedig az Árpád fürdőben foglalkozik naponta délelőttönként a Petőfi iskola 2., 3., 4. osztályosaival, közösen Fodor Ádám, Ajtai Miklós és Csabai Zoltán edzőinkkel. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a pandémia okozta „sebeket”, a korosztályok kimaradását valahogy behozzuk. Sikerült is földuzzasztanunk az utánpótlás létszámát, sőt, jobban sikerült a reméltnél.

Ezen felsorolásokból kitűnik: komoly anyagi vonzata lehet a klub működtetésének. Megvolt erre a keret?

– Rendelkezésünkre álltak az év teljes egészére vonatkozóan az anyagiak.

Nagyjából mikből tevődtek össze a kiadások?

– A bajnoki működésekre mintegy hatvankettő és fél millió forintot fordítottunk. Ebben benne volt a kilenc csapat nyolcmilliós nevezési díja, amely már magába foglalta a játékvezetői költségeket is. Ezen kívül jelentős tételt jelentettek az edzői bérek, az utazási, esetenként az étkezési költségek, a hazai rendezésű fordulók, azokon az orvos felügyeletek díja, a három busz működtetése, az uszoda bérletek, versenyengedélyek.

Mi várható az új bajnokságra való felkészülésben?

– A szövetség által elkészítendő 2022–2023. évi kiírások még nem láttak napvilágot. Ettől függetlenül úgy tervezzük, hogy a tavalyi kilenc együttesünk helyett az új szezonra tízet nevezünk. Az eddig megszokottak mellett a gyulai fiókcsapatunk esetében ősztől két korosztályt, a tavalyi gyermek „négyes” korcsoport mellett egy baby csapatot. Ez a célunk ma, reméljük, hogy a toborzás eredményes lesz, és őszre valóban lesz két fürdővárosi gárdánk.

Az új szezonra vannak már új célok?

– A vidékbajnoki sorozatba nevezendő egyleteink esetén ugyanúgy gondolkodunk, mint a korábbi években: az egyéni fejlődés az egyik legfontosabb, miközben csapatot is kell formálni. Sokszor alapvető kérdés, van-e elegendő korosztályos alanyunk. Ennek függvényében vizsgáljuk, hogy egy-egy tiszta korcsoportot hová nevezzünk. De ez ritka, sokszor fiataljainknak felfelé is játszani kell.

És az országos bajnokságban szereplő triónknál?

– Most már előre megfogalmazzuk: ismét el kell érni a felsőházat. Bár nem lesz könnyű, hiszen ismét a legjobbjaink közül elhappolnak tehetősebb klubok játékosokat. Most például ott van a gólerős, jól képzett Komlódi Marcell, aki Szegedre tart. De várhatóan kiesik Bujdosó Antal és Szalai Áron is, az előbbi a főváros, az utóbbi Szolnok felé kacsingat. Ezen körülmények ellenére is reálisnak tartom, hogy ismét a felsőházba kerüljön a három gárda, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály. Talán az segíthet, hogy a létszámunk reményt keltő. Bár tény, a két idősebb korosztályban a korábbi évekhez hasonlóan kevesebben vannak, ezért alulról kell feltölteni itt is a létszámot.

Évek, sőt évtizedek óta vágya a vizes sportágat képviselőknek, hogy méltóbb körülmények közé kerüljenek. Ott a példa: csak a dél-alföldi körzetben az elmúlt évtizedben egyre másra épültek az új uszodák, amelyek elsősorban a sportot szolgálják. Így Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, legutóbb pedig Szeged kapott pazar új létesítményt. Mi a helyzet az évek óta ismét bezengett békéscsabai sportuszodával?

– Na az egy nagy fájdalmunk. Nemrégiben még arról volt szó, hogy egy olyan létesítmény együttes épül, amiben bőven elfér a két klub, az úszó és a vízilabda. A tervben szerepelt két nagy medence és egy oktató medence. Mára ez leredukálódott egyetlen medencére. Ha ez így valósul meg, azt nem nevezném előre lépesnek. Úgy gondolom, ez hosszútávon egyáltalán nem segíti a klubok hatékonyabb fejlődését.

Címlapképünkön az ügyvezető elnök, Balázs Lajos (balra) és a vezetőedző Fodor Ádám

Gyermek III. és gyermek IV. korosztály: az egyik korosztály száguldott, a másikat már korábban a pandémia megtépázta

Utánpótlás edzőnk, Csabai Zoltán immár több, mint három és fél évtizede elkötelezte magát klubunkkal. Az úszóból lett vízilabdás csapatunk hálóőre volt korábban, majd az aktív játék befejezése után edzőként folytatta pályafutását a Csabai Csirkefogók VK-nál. Több korosztállyal is foglalkozott az évek folyamán, ám öt esztendeje a mindenkori gyermek III. és a gyermek IV. korosztályt készíti fel a vidékbajnoki sorozatra.

Így volt ez a 2021–2022. évi pontvadászat során is. A 11-13 éves srácok esetében nem elsődleges a bajnoki helyezés, sokkal inkább a sportág alapjainak elsajátítása a cél. De azért játék a vízilabda, hogy minél eredményesebb legyen a gárda. A tanulást és az eredményességet kell Csabai Zoltánnak egyensúlyban tartania. Vele beszélgettünk az elmúlt év történéseiről.

A két korosztályban hány gyerek dolgozott a kezed alatt?

A gyermek III. korosztály volt népesebb, összesen 16-17 fiatal járt rendszeresen az edzésre és a mérkőzésekre. Ide egyedül a fiatalabb és ügyesebb Nánási Hunor játszott föl, a többiek mindannyian 2009-es születésűek voltak. A másik korcsoport esetében már nem ilyen hízelgő a kép, ugyanis mindössze kilenc igazolt játékosunk van ebben a korosztályban, ezért a legügyesebb három baby korcsoportost is bevetettük a mérkőzéseken.

Mi az oka, hogy az egyik korosztály szinte teljes volt, a másik nem?

Amikor két évvel ezelőtt kellett volna a legkisebbekkel feltölteni az előkészítősöket, a baby korosztályt, éppen dühöngött a pandémia, ezért a toborzók elmaradtak, illetve alig tudtunk beiskolázni gyerekeket. Ez a cirka két évnyi foghíjas évjárat sajnos várhatóan végig is fogja kísérni klubunkat a következő évtizedben.

Mi a fő feladat ebben a két korosztályban?

A baby korcsoportban teljesen más szabályokkal, létszámmal játszanak a gyerekek, ott a fő feladat, megszerettetni a játékot a fiatalokkal. Ott nincsen eredmény, nem számolják a gólokat, egy-két évig az alapokkal ismerkednek, majd, amikor felkerülnek hozzám, teljesen új dolgokat és szabályokat kell megtanulniuk. Bár még itt is vannak „korlátok”, mint például az, hogy nincs zónázás, végig szorosat kell játszatni velük. Nincs szabaddobásból kapura lövés, és sorolhatnám. Azokat az elemeket majd akkor sajátítják el, amikor még följebb lépnek korban. Ettől függetlenül itt már konkrét vízilabda szabályok vannak, amit el kell sajátítaniuk. Továbbá a pozíció játékkal, a centerjátékkal is meg kell ismerkedniük.

Ebben a két korcsoportban már a bajnoki meccseken számolják a gólokat, vannak győztesek és vesztesek , pontokat gyűjtenek, tabellát vezetnek. Hogyan lehet összeegyeztetni a tanulni valókat és az eredményességet?

A célkitűzést nehéz meghatározni a bajnoki rajt előtt. De tény, továbbra is a tanulásé a fő szerep, de értelemszerűen itt már meg kell tanulni győzni, és el kell viselni a vereséget is. Minden évben korosztályt váltanak egyleteink, új együttesekkel találkoznak, ezért sokszor az első fordulókban kiderül, hol helyezkednek el csapataink az adott mezőnyben. A mostani bajnokságban hamar kiderült, hogy az egységesebb gyermek III. korosztálynak van több keresni valója, míg a foghíjas fiatalabbak gyengébb erőt képviselnek. Nem véletlen, hogy az idősebbek sok győzelmet arattak a Délkeleti csoportban, majd a felsőházban folytatták, sőt, a végjátékra az országos döntőbe is eljutottak. A kicsik viszont az alapszakasz után az alsóházba kerültek, ahonnan azonban fölfelé lógtak ki. Nem véletlen, hogy akár cserelehetőség nélkül is veretlenek maradtak, de csak az alsóházban. Az is fontos volt az év folyamán mindkét korcsoportban, ha eldőlt egy mérkőzés sorsa, igyekeztem mindenkinek minél több lehetőséget biztosítani fejlődése érdekében. Így a cseresor, a kispadosok is megfelelő számú találkozón erősödhettek.

Hogyan tovább a majdan ősszel kezdődő új idényben?

A 2009-ben születettek feljebb lépnek és jövőre már többségük az országos bajnokságban is szerephez juthat Fodor Ádám csoportjában. A gyermek IV. korosztályosok maradnak velem, és gyermek III-asként folytatják a vidékbajnokságban. Továbbá Dobra Róbert edzőkollégám baby korosztályos fiataljai felkerülnek hozzám, és a gyermek IV. korosztályban pallérozódnak tovább. Ami – sajnos – érdekesség: több gyereket adok föl, mint amennyit kapok alulról, aminek oka még mindig a korábbi pandémiára vezethető vissza.

Címlapképünkön a gyermek III. korosztályosok, edzővel, szülőkkel, amikor a felsőházi szakaszt érmesként fejezték be, és bejutottak az országos fináléba

Büszkék lehetünk arra, hogy utánpótlásunk az A2 csoport felsőházában mutathatta meg magát az elmúlt szezonban

Június első hétvégéjén, vagyis több mint két hete lezárult az országos utánpótlás-bajnokság. Klubunk fiataljai, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályúak a 2021-2022. évi pontvadászatban is az A2 csoportban szerepeltek. A Keleti és Nyugati csoportba egyaránt tíz-tíz gárda küzdött hétről hétre a pontokért. A három korosztály együttes eredménye volt a mérvadó, ennek szellemében az alapszakaszt követően a rájátszásban a két csoport öt legjobbja a felsőházban, a 6-10. helyezett az alsóházban folytatta. A mieink együttes eredményeik alapján a felsőházban szerepeltek a tavasz folyamán.

Először az Ajtai Miklós edző által irányított két idősebb korcsoport, az ifjúságiak és serdülők eredményességét vesszük górcső alá.

– Tavaly ősszel mindössze hét ifjúsági vízilabdázóval vágtunk neki az idénynek – összegezte a kezdeteket Ajtai Miklós. – A bajnoki próbákon ezért sok fiatalabb, vagyis serdülő korosztályú fiatalt is be kellett vetnem a legidősebbek mérkőzésein. Ráadásul a hét ifista a szezon végére háromra – Vozár Miklósra, Csatári Szabolcsra és Károlyi Szabolcsra – redukálódott. Volt, aki súlyosabb sérülés miatt hagyott fel a vízilabdával, mások már az érettségire és a továbbtanulásra készülve fordítottak hátat a sportágnak. De akadt olyan, Lukácsi Marcell személyében, aki az egyik ászunk volt, ráunt a pólóra. Ezek miatt kicsit hiányérzetem is van, jó lett volna megtartani őket. Én is kijártam ezt az iskolát, de igyekeztem tisztességesen lezárni minden évadot. De az is tény, más világot élünk manapság, a döntés a srácoké és a szüleiké volt. Mást nem tehetünk, csak azt kívánni: szerencsés utat a „civil” életben.

Tény, az ilyen mérvű lemorzsolódás nem a békéscsabaiak kiváltsága. A legtöbb hazai klub hasonló gondokkal küzd évről évre. A jó őszi szereplés után – ilyen előzmények ellenére is – a felsőházban folytathatta a gárda. Igaz, ott már szerényebb eredménysorral kellett megelégedni, több volt a vereség, mint a sikeresen befejezett párharc.

– Az ifjúsági csapatunk teljesítménye még így is elfogadható – folytatta az edző. –– Már csak azért is, mert a felsőházba került az alapszakaszt követően. Ott viszont már egy igencsak erős mezőny várt ránk, nem véletlenül ők hozták a legkevesebb pontot. A gólokat, a győzelmeket nem kell megmagyarázni, de szégyenkeznünk sem kell ezek ismeretében.

A tavaly őszi szezonkezdetkor 20-22 serdülő korú játékossal számolhatott Ajtai Miklós, ami az idei nyári finisre 17-re csökkent. Itt is hasonló jelenségeket tapasztalhattunk a lemorzsolódás terén: akadt, aki egy balesetet követő műtét után hagyott fel a pólóval, akadtak, akik már most a továbbtanulásra koncentráltak, és akadtak, akik meglehetősen rendszertelenül, havonta egyszer-kétszer jártak edzésre, majd végleg elmaradtak.

– Ez utóbbiak esetében sohasem értettem, egyáltalán miért jártak tréningekre – folytatta Ajtai mester. – Na de nem is velük kell foglalkozni, hanem azokkal, akik becsülettel végigküzdötték az esztendőt. A kimaradók esetében a gyermek korosztályból töltöttem föl a csapatot a bajnoki során. Így öt-hat fiatal kapott több kevesebb lehetőséget az idősebbek között, ahol viszont megállták a helyüket.

Aki rendszeresen követte a bajnoki sorozatot, emlékezhet rá, hogy a csapat edzője a mérkőzések után hol ki volt akadva teljesen a teljesítményt látva, hol az égig magasztalta tanítványait. Az előbbire inkább az alapszakaszban volt példa, az utóbbira a felsőházban.

– Összességében maximálisan elégedett voltam a fiatalok teljesítményével, de az is tény, néha akadt hiányérzetem. Különösen akkor, amikor nyerhető meccset buktunk el egy-két góllal. Vagy amikor többet foglalkoztak a bírókkal, mint a játékkal. Volt olyan találkozónk is, amikor egész egyszerűen hisztériáztak. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy kezdett megszűnni ez az állapot. Persze, ehhez sokat kellett egyénileg beszélgetnem velük, rátéríteni őket a helyes útra. Akire jó hatással voltam, azok nagyot fejlődtek, szépen lépegettek előre, majd végül sikerült csapattá formálnom őket.

Nagy teher hárult ennek a korosztálynak a legjobbjaira, hiszen nemcsak a saját korcsortjukban kellett helyt állniuk, hanem az idősebbek között is. Ha 15 serdülő elutazott egy hétvégén az adott fordulóra, a fele az ifjúságiak mérkőzésén is szerepet kapott.

– Amikor eldőlt, hogy a felsőházban folytathatjuk, már igyekeztem a jövőbe tekinteni azzal, hogy dupla meccseket játszottak serdülőink – tekintett vissza a tavaszra külön az edző. – Mi több, sok olyan új dolgot is kipróbáltam velük, ami a következő szezonban hasznos lehet. Ettől azt várom, hogy csapataink stabilabbak lesznek majd az új bajnokságban. Összességében ennek a korosztálynak esetében is elmondhatom, hogy pozitívan zártuk az évet. Most jön egy kis pihenő, majd július közepén belevágunk egy erős alapozásba, amely remélem, sok edzőmeccsel, tornával lesz tarkítva. Bár átalakulnak csapataink, hiszen a másodévesek korosztályt váltanak, így sok serdülő már csak az ifjúságiak között szerepelhet, miként 8-10 gyerek korosztályú kerül fel hozzám a 2022-2023-as serdülő csapatba.

Címlapképünkön Csatári Szabolcs (kezén a labda), aki az ifjúsági csapatunk egyik húzó embere volt, és nem hiányzott egyetlen bajnokiról sem

Örömpólót játszott felnőtt csapatunk idén is

Amikor tavaly ősszel az OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság rajtja előtt az elvárásokról beszélgettem Ajtai Miklós játékos edzővel, leszögezte: teljesen amatőr alapon működik a jobbára olyan játékosokból álló csapat, amelynek tagjai immár 23-30-40 éve elkötelezték magukat a sportággal, amelytől azóta sem tudnak elszakadni. Ezért a klub vezetésének egyhangú döntése, és az igazi Coubertin-i eszme szerint a részvétel volt a fontos.

Nos eltelt egy esztendő, mindenki tovább öregedett, de a játékos kedve egy cseppet sem lohadt. A gárda a hosszú menetelés után a rájátszásban a 13-16. helyért küzdhetett, és végül az összesen 28 OB II-es csapatot felvonultató mezőnyben a 15. helyen kötött ki. Vagyis akárcsak egy évvel korábban, a középmezőnyben. Ajtai mestert ezúttal arról faggattam, így gondolta-e az esztendőt?

– Ugyanoda jutottunk, mint egy esztendővel korábban, csak mindenki egy évvel öregedett – vágott bele a játékos edző, aki nem mellesleg az OB II egyik legeredményesebb góllövője volt. – Két éve vagyok a csapat edzője, igazából nem kértem korábban sem, és most sem különösebben senkitől semmit. Nem is kérhetek, hiszen egy teljesen amatőr csapat vagyunk. Ezért elvárást sem fogalmazhatok meg. A lényeg az volt, hogy mindenki annyit járjon edzésre, amennyit munkahelyi, családi elfoglaltsága, szabadideje megenged. Azt kell mondanom, mindenki rendszeresen látogatta az Árpád fürdőt. A hétközi tréningek során egy héten legalább kétszer kétkapus edzésre is sor került.

A legtöbben apukák, lassan nagyapák, mégis ilyen becsületesen látogatták a tréningeket?

– Azt kell mondanom, alig voltak hiányzók. Ezért folyamatosan tudtunk gyakorolni. Döntően a saját ifjúsági és serdülő csapatunk ellen kétkapuztunk. Tény, a többség nem mai gyerek, ezért a fiatalok sokszor ledaráltak bennünket, hiszen az állóképességük azért jobb, mint az „öregeké”. Ennek ellenére edzés szempontból mindenki kiteljesedett az év folyamán.

A környék egyetlen felnőtt vízilabdacsapata a miénk, érthető, ha a kényszer úgy hozta, hogy a saját utánpótlás ellen kellett gyakorolni a hétköznapokon. Ám ennek vannak kölcsönösen jó jegyei.

– Valóban így van, a fiatalok segítették az öregeket, és ez fordítva is igaz. Annál is inkább, mert a tétmérkőzéseken az utánpótlás korú játékosainkat is bevethettük. Összesen huszonhármas kerettel vágtunk neki az idénynek, akik közül tizenhatan voltak az úgynevezett „öregek”, vagyis felnőttek, és hét fiatal kapott lehetőséget a bajnoki mérkőzéseken. Ez segítette az ő fejlődésüket is, hiszen „beleszagolhattak” abba, milyen ifistaként vagy serdülőként a felnőttek között játszani. Olykor nagy teher is volt számukra, hiszen a saját korosztályú bajnokság mellett a serdülők, az ifik és a felnőttek között is helyet kaptak hétről hétre, ami akár évi ötven-hatvan meccset is jelentett számukra. De minden fiatal megtiszteltetésnek vette, ha meghívót kapott a felnőttmérkőzésre. Én pedig igyekeztem azokat kiválasztani a bajnokikra, akik kiérdemelték ezt a lehetőséget. Így edződik igazán az utánpótlásunk is.

Végül hogyan összegezhetjük a 2021-2022-es évet?

– Nagyon remek szezont zártunk. Békéscsabai szinten különösen remek évünk volt. Több csoportban zajlottak a mérkőzések, úgy, mint alapszakasz, középszakasz, rájátszás, helyosztók. Valamennyi alkalommal elöl vagy a középmezőnyben végeztünk, mindössze egyszer volt, hogy a soros fordulóban csak egy pontra tellett. Összességében az év során több győzelmünk volt a nagy menetelés során, mint vereség. De akadtak kimagasló találkozóink is, mint például éppen a legutolsó fordulóban, amikor 0–7-ről fordítottunk, és nyertünk 11–10-re.

Ezek szerint jó szájízzel tértek pihenőre.

Mindenképpen. Hiszen valamennyi alkalommal örömpólót játszott a gárda, mindenki élvezte a meccseket, mindenki kiteljesedett. Éppen ezért úgy gondolom, a következő bajnokságban is mindenkire számíthatok, legyen tizenéves vagy éppen „apóka”.

Címlapképünkön a felnőtt csapat néhány utánpótlás korú játékossal kiegészülve győzelemre készül

Amikor a csabai pólós taták kilépnek a kínai strandpapucsból és vízre szállnak

A kiváló fotós és nem mellesleg újságíró, a behir.hu szerkesztője, Such Tamás kétszeresen is az uszodák rabja lett. Nevezetesen fiatal korában úszóként jegyezték a versenyeken, fia, Such Bertold pedig néhány éve a békéscsabai vízilabdaklub utánpótláskorú játékosa. Nem véletlen, hogy mindketten az Árpád fürdő, a víz, a napfény szerelmesei, és az sem véletlen, hogy Tamás, az apuka is tevékeny részese volt a minap lezajlott apák-fiúk pólómérkőzésnek. Such tamás beszámolója így fest a behir.hu portálon:

Kettős apa-fiú rangadó zajlott péntek este az Árpád fürdő 50-esében. Az első meccset a 2010-es (gyermek IV.), míg a másikat a 2009-es (gyermek III.) csirkefogók vívták (alázták?) atyáikkal. Mi a másodikban voltunk érdekeltek. Jelige: Ne fulladjunk meg! (Egy valódi mélyvízinterjú/riport.)

Csabai Zozó – a gyerekek trénere – jó szokásához híven idén is vízbe hozta a szezonzáró apa-fiú pólómeccset. Noha az eredmény előre borítékolható volt, de a remek hangulat minden bánatot felülírt.

Nem mellesleg míg egy apa-fiú kosár, kézi, foci stb. találkozón bizonyos szempontból a faterok pariban vannak a skacokkal, hiszen a szilárd pályán futni bárki tud. No de a víz… Ott nincs zsebre tett kézzel, fütyülve sétálás. Ráadásul milyen tudathasadásos állapot az, amikor azok a gyerekek az ellenfeleid, akiknek egész évben ott szurkolsz a partról.

Már a felállás sem volt túl szerencsés: nyolcan küzdöttünk 11 kölökkel – ergo nem nagyon volt cseresorunk. Szerencsére azonban Zozó – aki egyébként a bajnokság alatt a bírók nagy kedvence – volt a sípmester.

A mérkőzés Viktória szabály szerint zajlott, ami azt jelenti, hogy mindent szabad (főleg nekünk) – például a bokájánál visszahúzni a gyerkőcöt, hogy „Hova viszed azt a labdát?!!” – miközben már rég nem nála volt.

– Milyen volt? – kérdezem Nánási Hunor apukáját, Istvánt, aki még az első csata után tápászkodott ki a vízből. – Fáj – válaszolja. – Mi? – Minden. Most tudtuk meg, hogy mi a magyarok istene.

Zozó instrukciói az összecsapás előtt az öregekhez: – Ne úszásban akarjátok megverni őket, próbáljatok passzolni. Különben is a labda mindig gyorsabb, mint ahogy ti úsztok. – Ezt tudjuk – bólogatnak. – Nem baj, ha lenyomjátok őket, nem fogom lefújni.

– Időben lefeküdtél? – faggatam Rácz Domonkos édesapját, az öreg Domit. – A lefekvés előtt vízilabdás videókat néztem – így ő.

– Úgy gondolom, gyorsan megtanulok a hátamon levegőt venni, mert szerintem többet leszünk a víz alatt, mint fölötte – íme Gyuricza Pisti apukájának, Tominak a meccs előtti lila víziója.

… és békésen kergetek egy sárga labdát a medencében, amikor valaki lenyom a víz alá… Hát a fiam! – Mi a franc van, nem kaptál Magnumot ebéd után? – Nem!

– Apu, menj már előrébb, fogd a fiadat! – instruktál Rácz Emma, Domi húga. – Húzd vissza!

– Ez szabályos? – kérdi Such Berci anyukája, Emese amikor az egyik apuka gólt dobott. – A válla kint volt – válaszolja Orosz Regő édesanyja, Kata. (mármint vagy 5 centit kiemelkedett a vízből)

– Zimbrán góóól! – üvöltik többen a vízből. (Zimbrán Milán betalál az atyáknak) – Írjuk ki a Facebookra! – reflektál Zozó.

– A bíró most jól fúj? – kérdi Orosz Regő anyukája. – Nem tudom… szerintem velünk van! – feleli Zimbrán anya.

A negyedek hosszát általában az apukák arcvörösödésének az árnyalata határozta meg. Ajtai Miki, a serdülők, ifik és a felnőttek játékosedzője és Fodor Ádám vezetőedző feltűnően sokat cikáztak medence körül, biztos a felnőtt kispadra kerestek utánpótlás-játékost.

(a meccs végén)

– Jaj, Istenem! Jó volt, csak majd’ megfulladtam – sopánkodik Gyuricza papa.

– Egyszer szoros közeli állapotba felhúztalak benneteket – lelkesíti Zozó az átlagban 45 éves embereket.

– Kérem, értékelje a meccset! – faggatom Puha Zalán édesapját, Zolit, aki a szeniorok gólkirálya volt, aki egyébként a felnőttek oszloposa. – Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Az utóbbi időben egy komplett csapattá nőtték ki magukat. – És mi? – Mi taták voltunk.

(Szerintem úgy hat fával kaptunk ki, vagy tízzel?)

forrás: behir.hu/Such Tamás – fotó: Nagy Emese