Gyermek csapatunk hozta a „kötelezőt”, ifistáink bravúrt hajtottak végre, serdülőink két negyedig jól állták a sarat

Vasárnap számunkra is folytatódott az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a jó erőkből álló Dunakanyar három alakulatát fogadtuk hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben. A nyitányon a gyermek csapatunk egy remek mérkőzés után behúzta a három pontot, a serdülők azonban kiegyenlített első félidő után vereséget szenvedtek. A nap záró találkozóján ifjúsági csapatunk nagy bravúrt hajtott végre, hiszen a jobb helyezéssel álló vendégeket legyőzték.

Swietelsky-Békéscsaba—KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 9–8 (1–2, 1–2, 6–2, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Orosz László. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 2, Bencsik, Kis S., Körözsi, Károlyi, Csatári 4 (2). Cs.: Szalók, Sipos, Schindler, Demeter 2, Paksi B. 1, Bozgán. Edző: Ajtai Miklós. Dunakanyar: Bajna – Takács 2, Mezővári, Rácsay, Török 2, Lang, Matskási Cs. Cs.: Vezényi, Komlós, Vass 1 (1), Arany, Szántó 1 (1), Bihari 1, Szabó G. 1. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 10/2. Büntetők: 3/2, ill. 3/2. Kiállítás cserével: Szalók, ill. Arany. Kipontozódott: Schindler.

Kemény küzdelem folyt az első két negyedben, ekkor egy lehelettel jobbnak bizonyult a Dunakanyar. A harmadik negyedben azonban robbantott csapatunk, fordított és kétgólos előnyre tett szert, amely előnyt a végjátékig megtartották. Ezzel fontos és bravúros győzelmet arattak.

Ajtai Miklós: – Nagy örömömre, de egy kicsit bánatomra zajlott ez a fontos rangadó. Örültem, mert ilyen sok ifjúsági játékos, szám szerint 13, mostanában még nem állt rendelkezésemre. Bánom, hogy idegenbeli derbikre sohasem jön össze ekkora létszám. Sokat jelentett a mai sikerünkben, hogy a rövid téli pihenő alatt nagyon kemény alapozó munkát végeztünk, aminek most meg is lett az eredménye. Nagy alázattal, harcosan küzdött az egész gárda, a megbeszélteket végig betartották. Igazi csapatmunka volt az eddig sikeresebb ellenfelünkkel szemben, de külön kiemelném Csatári Szabolcs, Demeter Nándor, Lukácsi Marcell és a kapus Vozár Miklós teljesítményét.

További eredmények: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE 17–18. Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza 6–13. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 27, 2. Oázis SC, Budapest 21, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 4. Budafóka XXII. kerületi SE 15, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 15, 6. Ceglédi VSE 15, 7. Swietelsky-Békéscsaba 9, 8. Váci VSE 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 5–15 (3–3, 1–1, 0–3, 1–8)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Tóth L. – Gémesi, Dimák, Bozgán 1 (1), Dobos 1, Osgyán 2 (2), Komlódi 1. Cs.: Szatmári Zs. (kapus), Born, Csiaki, Szél G., Dajka, Kósa, Paksi G. Edző: Ajtai Miklós. Dunakanyar: Molnár – Vezényi, Komlós 2, Szabó G. 1 (1), Szántó, Török 5 (1), Bihari. Cs.: Gorda D. 1, Vass 1, Lenkei 1, Méri, Pál, Gorda B. 4. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 4/3. Büntetők: 3/3, ill. 4/2.

Az első félidőig úgy tűnt, lehet keresnivalója csapatunknak az egyébként jóval jobb helyezéssel bíró vendégekkel szemben. Ám a folytatásban alaposan belehúzott a szentendrei alakulat, és nem hagyott kétséget afelől, melyik együttes jobb ezen a napon.

Ajtai Miklós: – Az első két negyed rendben volt, amit a szoros állás is mutat. A folytatásban meglátszott, hogy a kezdő- és cseresor is meglehetősen foghíjas, majd az utolsó két negyedre egész egyszerűen elfogytunk. A serdülők esetében látszik, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség lenne a fontos. Újoncot is avattunk. Mindenkinek nagyon sokat kell még dolgoznia a siker érdekében. Ebből a csapatból most Osgyán Andrást és Bozgán Bencét dicsérhetem harcosságáért.

További eredmények: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE 13–7. Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza 10–5. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Serdülők: 1. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 24, 2. Oázis SC, Budapest 21, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 21, 4. Ceglédi VSE 21, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 3.

Swietelsky-Békéscsaba—KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 14–11 (2–2, 3–4, 5–2, 4–3)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Orosz László, Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Kiss Z. 2, Hajdu A. 1, Szanyi 1, Freiberger 1, Kvasz 3 (1), Komlódi 5. Cs.: Lisztes (kapus), Budai, Tasnádi, Fodor 1, Horváth Sz., Hrabovszki, Bujdosó, Szatmári L. Edző: Fodor Ádám. Dunakanyar: Vagyoczki – Arany 2, Sümeghy-Flandorffer 2, Dlauchy, Lenkei 2, Pál 3 (1), Matskási H. Cs.: Gorda B. 1, Sikó 1, Nagy K., Antal-Varga, Cseke, Borszéky-Kiss. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Matskási.

Az első két negyed nagyon szoros csatát hozott, bár jobbára a csabaiak vezettek, ám a félidőben mégis a vendégek egygólos előnyét mutatta az eredményjelző. A folytatásban határozottabb lett a pályaválasztó játéka, nemcsak fordított az álláson, hanem háromgólos előnyre tett szert. Egyszer még felzárkóztak a Dunakanyar fiataljai egy gólra, ám ezt követően bebiztosította stabil győzelmét a hazai egylet.

Fodor Ádám: – Az első két negyed „izgulós” meccset hozott. Egyik csapat sem volt ekkor toppon, mindkét gárda sokat hibázott, számtalan helyzetet elrontott. A második félidőre a mieink fejben és vitálisan is ellenfelük fölé nőttek, ennek volt köszönhető győzelmünk az egyébként remek vendégekkel szemben. Az nem állítom, hogy ez volt a csúcsmérkőzésünk, de a találkozó után, a gratuláció közepette, kihangsúlyoztam a gyerekeknek, hogy ez lenne a minimum elvárás fordulóról fordulóra, ennél alább nem adhatjuk.

További eredmények: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE 9–8. Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza 5–8. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 24, 2. Oázis SC, Budapest 21, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 18, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 18, 6. Koelner-Csongrádi VVSE 15, 7. Váci VSE 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

Címlapképünkön Csatári Szabolcs, aki nagyon sokat tett azért, hogy ifjúsági csapatunk legyőzze a jobb erőkből álló szentendrei alakulatot

A békéscsabaiak a felső-, a gyulaiak az alsóházban folytatják

Szolnokon rendezték meg a gyermek IV. korosztályosok vidékbajnokságának negyedik körét. A nyolc csapatos mezőny minden egylete ezúttal is dupla találkozót játszott a Délkeleti csoportban, amely között ezen a szombati napon rendezték meg a Békéscsaba–Gyula derbit is. Ezzel a körrel le is zárult az alapszakasz, a csabaiak a felső-, a fürdővárosiak az alsóházban folytatják februárban.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki Dózsa 6–10 (1–4, 2–2, 1–3, 2–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: László Gábor. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Orosz R., Such, Zimbran 1 (1), Rácz 3 (2), Puha. Cs.: Kabai (kapus), Korcsok N. 2 (1), Laurinyecz, Suhajda. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 7/3. Büntetők: 4/4, ill. 2/1. Kipontozódott: Korcsok N. Két negyedben tetszetősen és eredményesen játszottak a csabai fiatalok a mezőny egyik legjobb csapatával szemben.

Gyulai VK—Yordo Szentesi Leányok 0–15 (0–12, 0–9, 0–0, 0–0)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Szabó Xénia. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B., Szeidler, Restye, Józsa, Szlúka. Cs.: Orosz B., Szakadáti, Szabó B., Ilyés, Plavecz. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Orosz B. A szabályok értelmében, miután 15 gólnál nagyobb volt a két csapat közötti különbség, az utolsó két negyedben már nem kerültek be a jegyzőkönyvbe a szentesiek gólszerzői.

Csabai Csirkefogók VK—Gyulai VK 15–0 (11–0, 4–0, 0–0, 0–0)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Kabai – Földi 1, Korcsok N. 6, Laurinyecz, Zimbran 5, Rácz 3, Puha. Cs.: Suhajda, Orosz R., Such. Edző: Csabai Zoltán. Gyula: Lipták-Bíró – Restye, Szlúka, Orosz B., Szakadáti, Szabó B., Plavecz. Cs.: Kováts H., Demkó B., Szeidler, Józsa. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Akárcsak a gyulaiak első mérkőzésén: csabai ellenfelük eljutott a 15 gólig, ahonnan már nem számolták a tovább a találatokat.

Csabai Zoltán a békéscsabaiak edzője így foglalta össze a két szombati találkozó tapasztalatait: – A nagy hagyományokkal rendelkező szolnokiak előttünk járnak, a célunk az volt, hogy szoros meccset vívjunk velük. Ez sikerült is, annak ellenére, hogy egyik legjobbunk, Korcsok Nándi már a második negyedben a kiállítás sorsára jutott. Úgy gondolom, hogy ilyen előzmények után jó teljesítmény a négygólos különbség. A gyulaiak ellen az volt a célunk, hogy meglegyen a 15 gólos különbség a két együttes között, ami akkor lett volna fontos, ha a rivális csongrádiak legyőzték volna a szentesi lányokat. Ám az a mérkőzés a Békéscsaba–Gyula összecsapás után volt, végül nem kellett izgulnunk, mert a Kurca-partiak nyertek, így simán bejutottunk a felső házba. Tudjuk, hogy ott nehéz dolgunk lesz, hiszen a rájátszásban a Szeged, a Szolnok és a Szentes lesz az ellenfelünk, ám jobban örülök, hogy erős csapatokkal folytatjuk, hiszen a fejlődés érdekében ez a járhatóbb út, még ha kevesebb sikerélményben lehet részünk, mintha gyenge ellenfelekkel kellene meccselnünk hétről hétre.

Béládi Csaba, a gyulaiak trénerének meglátásai a szolnoki forduló kapcsán: – Mindkét ellenfelünk jóval előrébb jár, mint mi. Ráadásul meghatározó játékosunk, Nánási Hunor családi okok miatt nem tudott velünk tartani Szolnokra, ezért abból építkezhettünk, amink van. Még így is anyaklubunkból öt békéscsabai fiatal került át hozzánk erre a napra. Sajnos a pandémia és a gyulai Várfürdő 50 méteres medencéjének felújítási munkálatai miatt alaposan felborult az elmúlt hónapokban az edzésrendünk. Klubunk jóvoltából heti kétszer autóbuszt biztosítanak, hogy átjárjunk Csabára tréningezni, a többi napon, ha a szülőknek módjukban áll, hozzák-viszik a gyerekeket az Árpád fürdőbe. Ám ilyenkor sajnos nagyon alacsony létszámban tudunk készülni, márpedig ez is egy olyan csapatsportág, ahol sokat és együtt kell tréningezni a fejlődés reményében. A sok bekapott gól ellenére csapatunkból a kapus Lipták-Bíró Ábel volt a legjobb, a többieknek bizony még sok tanulni valójuk van.

További eredmények: Koelner Csongrádi VVSE–Legrand Szentes 5–12. Yordo Szentesi Leányok–Koelner Csongrádi VVSE 11–6. Legrand Szentes–Mórahalmi VSK 15–0. Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 9–9. Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli 1–16.

Az alapszakasz végeredménye hét forduló után: 1. Legrand Szentes 21, 2. Szolnoki Dózsa 16, 3. Szegedi Vízipóló Suli 16, 4. Csabai Csirkefogók VK 10, 5. Yordo Szentesi Leányok 9, 6. Koelner Csongrádi VVSE 7, 7. Gyulai VK 3, 8. Mórahalmi VSK 0.

Címlapképünkön a békéscsabai Puha Zalán (szemben) társat keres az akcióhoz

A remek teljesítmény után várják fiataljaink a sütemény hegyeket

Lekisebbjeinkre, a baby korcsoportosokra az év első jelentős feladata várt szombaton, amikor Cegléden a vidékbajnokság keretében két találkozó erejéig beugrottak a Pest megyei város sátortetős medencéjébe. Először a Csongrádi VVSE, majd a Kecskeméti Sportiskola hasonló korosztályú együtteseivel vették fel a harcot Piti László bíráskodása mellett.

Tavaly ősz óta a ceglédi fordulóval együtt immár a tizedik fordulón vannak túl tízéveseink. Fiatal mesterek, Dobra Róbert így számolt be a forduló tapasztalatairól: – Egy nemrégiben felújított, sátortetős, 33 egyharmad méteres medencében voltak a mérkőzések, jó körülmények között játszhattunk, talán egy-két fokkal melegebb lehetett volna a víz, de az is tény, nagyon hideg napokat élünk. Az első találkozón egy olyan egylet ellen mértük össze tudásunkat, amely előttünk jár. A csongrádiak gyorsabbak, erősebbek, ennek ellenére a csapat próbálta megvalósítani azt, amit kértem tőlük. Jó látni, hogy egyre jobban jönnek elő tízéveseinknél a vízilabdás elemek, talán a passz pontosság lehetett volna jobb, de ellenfelünk hatékonyabb játéka nem mindig engedte, hogy valóban minden sikerüljön. Ám az is kitűnt, hogy ha nem is mindig tudják alkalmazni a tanultakat, azért már fejben rögzült, mit is kellene tenniük. A második meccsen, a kecskemétiek ellen már minden flottabbul ment, de ez érthető, hiszen a Bács megyeiek alakulata gyengébb, mint első ellenfelünk volt, sőt, ezúttal mi játszottunk fölényben és jóval több gólt dobtunk, mint ellenfelünk. Ekkor már pontosabbak voltak a passzok, megvalósították azokat is, ami az első derbin még nem mindig sikerült. Egyre inkább kezd vízilabda kinézete lenni a teljesítménynek, az pedig nagyon szembetűnő, hogy nyár óta mekkorát léptek előre fiataljaink. Nagy motivációs erővel bírt, hogy az egyik anyuka és az egyik gyerek nővére beígérte, ha nyernek sok süteményt kapnak. Mit mondjak? A gyerekek most nagyon várják, hogy teljesüljön az ígéret, amit valóban ki is érdemeltek szombati teljesítményük alapján.

A két mérkőzésen a következő fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget: Lipták-Bíró (kapus), Bacsa Dávid, Bódi Bercel, Hajdu Áron, Józsa Zalán, Korcsok Krisztián, Machlik Máté, Nánási Hunor, Párzsa Leon, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Szeidler Márton, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor,

Címlapképünkön: lendületben a békéscsabai fiatalok

„Ez a két találkozó is segítette a fejlődést”

Fodor Ádám vezetőedzővel Szolnokra utazott a vidékbajnokságban szerepelő gyermek I. korosztályos csapatunk, ahol a hetedik-nyolcadik forduló keretében két mérkőzés erejéig ugrottak vízbe. A szombati két találkozót ugyan elvesztették fiataljaink, ám némi előrelépésről számolhatott be edzőjük.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki Dózsa 2–9 (0–1, 1–3, 1–1, 0–4)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Szolnok. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lisztes – Budai, Kiss Z., Freiberger 2 (1), Korcsok P., Bujdosó, Pojendán. Cs.: Beregszászi (kapus), Tasnádi, Hrabovszki, Horváth Sz., Surányi, Kovács B., Demkó Emma. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 4/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/0.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi Leányok 5–7 (1–1, 2–2, 1–3, 1–1)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek I. korosztály, Szolnok. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lisztes 1 – Budai, Surányi, Freiberger 2, Kovács B., Bujdosó, Pojendán. Cs.: Beregszászi (kapus), Tasnádi, Hrabovszki, Kiss Z. 2, Hajdu A., Horváth Sz., Korcsok P., Demkó Emma. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 5/3. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Korcsok P., ill. Maracska Dóra.

Fodor Ádám edző így foglalta össze a nap történéseit: – Az első találkozón a nagyon erős háttérrel rendelkező Szolnokkal, majd a ceglédi lányokkal találkoztunk a Tisza-parti városban. Mind a két mérkőzésen jól tartottuk magunkat, a szolnokiak ellen három negyeden át szoros volt a meccs, csak az utolsó etap nem sikerült úgy, ahogy terveztük. A ceglédiek ellen nyerhettünk volna, mindössze talán azon múlt a három pont sorsa, hogy ellenfelünk jobban akarta a győzelmet. Ez a két találkozó is segítette a fejlődésünket, annál is inkább, mert ennek a gárdának a zöme alkotja majd jövőre az országos bajnokságban szereplő együttest, amelynek azért még akad tanulnivalója, és az sem árt, ha több meccsrutinra tesznek szert.

További eredmények: Invictus SC, Szolnok–Szegedi Vízipóló Suli 4–16. Szegedi Vízipóló Suli–Sugovica VSE, Baja 18–3. Ceglédi Leányok–Invictus SC, Szolnok 16–7. Sugovica VSE, Baja–Szolnoki Dózsa 1–16.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 24, 2. Szolnoki Dózsa 19, 3. Ceglédi Leányok 13, 4. Invictus SC, Szolnok 9, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Címlapképünkön csapatunk egyetlen leánypólósa, Demkó Emma (kezén a labda) akcióban

Szoros meccsen kapott ki csapatunk a listavezetőtől, a folytatásban viszont behúzta a három pontot a vásárhelyiek ellen

Miközben minden szinten zajlottak a pontvadászatok, a felnőtt OB II-ben idestova két hónapja szünetelt a bajnokság. Néhány „bátrabb” együttes azonban úgy döntött, igyekszik máris pótolni a harmadik és negyedik fordulóból elhalasztott meccset. Ennek értelmében a békéscsabaiak, a szolnokiak (martfűiek) és a hódmezővásárhelyiek ellen vízbe ugrottak vasárnap Martfűn, és lejátszottak néhányat az elmaradt derbikből. A mieink mérlege: egy győzelem, egy vereség.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok 11–14 (3–5, 2–4, 2–2, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Martfű. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Laczó P., Weinhardt M., Mucsi 4, Tóth F. 2, Ajtai 4. Cs.: Miklós, Sipaki, Latorcai, Puha, Gruda, Csatári. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szolnok: Nagy S. – Turcsányi 1, Szabó E. 1, Hangay 5, Nagy Richárd 4 (1), dr. Mosonyi, Kovács D. Cs.: Csekő 1, Chif, Nagy Rajmund, Keserű 2 (1), Polgár, Farkas. Edző: Kis Gábor. Gól emberelőnyből: 8/5, ill. 7/3. Büntetők: 1/0, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 1–3, 3–4, 3–7, 5–10, 11–13.

Swietelsky-Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC 13–10 (3–2, 3–2, 5–2, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, Martfű. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Laczó P. 4, Weinhardt M., Mucsi 3, Tóth F., Ajtai 4 (1). Cs.: Miklós, Sipaki, Latorcai, Puha, Gruda 1, Csatári. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Hódmezővásárhely: Ozgyin – Vígh, Horváth J. 1, Katona 1, Szabó A. 1, Gallyas 1, Gáspár. Cs.: Szabó K. (kapus), Szabó Cs., Herczeg 2, Varga S. 3, Kurusa, Rókus 1. Játékos edző: Vígh Szabolcs, Varga Sebestian. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–2, 6–3, 11–5.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Kicsit tartalékosan utaztunk Martfűre, ugyanis betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal nem tarthatott velünk Csendes Csaba, Dávid Levente, Gyebnár György és Lukácsi Sándor. Viszont a helyükre beugró fiatalok remekül játszottak. Az első találkozón tisztességes eredményt értünk el, hiszen a szolnoki együttes nagyon jó erőkből áll, ellenük a három gólos vereség szép teljesítmény. Nem mellékesen, a kispadjukon az olimpiai bajnok Kis Gábor ült. Csupán néhány perces pihenő után ismét vízbe ugrottunk, és ezúttal legyőztük a hódmezővásárhelyieket, akik ellen korábban döntetlenre futotta. Ma azzal nyertünk, hogy jobb napot fogtunk ki, támadásban jobbak voltunk, ami a mi javunkra döntötte el a pontok sorsát. Sokat jelentett, hogy Mucsi Zsolt gólerősnek bizonyult, de jómagam is nyolc gólig jutottam a két meccs során. Azt viszont kijelenthetjük: a koronavírus-pandémia miatt egyik csapat sem volt a topon, viszont végre egy jót játszhattunk.

Az állás: 1. Invictus Úszó és Vízilabda SC, Szolnok 15, 2. Csongrádi VVSE 9, 3. Szegedi UVTE 9, 4. Swietelsky-Békéscsaba 5, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 1, 6. Szegedi VTK 1.

Címlapképünkön Mucsi Zsolt (fehér sapkában) remekül védekezett, ráadásul a két találkozón hét gólt szerzett, amivel csapata egyik legjobbja volt, góljai sokat jelentettek a második derbin, amivel behúzta csapatunk a három pontot