Két-három éven belüli utánpótlás cél: kvalifikáció az OB I-re

Ha egyszer beindul a gépezet, nincs megállás. Mint két nappal ezelőtt jeleztük, a hét végén, szombaton megkezdődik az OB I B-s felnőtt bajnokság. Nem sokat pihenhetnek azonban edzőink és azon fiataljaink, akikre számít a szakvezetés, ugyanis vasárnap már az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú pontvadászat első fordulóját is megrendezik.

Az elvárásokról és a változásokról dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző adott képet.

Tavaly két felnőtt és tíz utánpótlás együttesünk szerepelt a különböző bajnokságokban. Idén ez hogyan lesz?
Kettővel kevesebb. Egészen pontosan: a két felnőtt helyett csak egy, az OB I B-s gárdát neveztük be, az OB kettesek idén nem indulnak. Az utánpótlás esetében az elmúlt évihez hasonlóan ott lesznek a fedélzeten az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú együtteseink, akik a hét végén már érdekeltek, az Ybl Water Polo Club vendégeként ugranak vízbe vasárnap a fővárosban, a Komjádi uszodában. A nemzetközi vidékbajnokság később kezdődik, de az már eldőlt, hogy itt is elrajtolnak az ifjúságiak, továbbá a gyermek I. korcsoportosok (2004-ben születettek), a gyermek III. (2006), a gyermek IV. (2007) és két gyermek V. (2008) csapatunk. A 2005-ben születettek a gyermek I. korcsoportba kapnak játéklehetőséget.

Kik ülnek a csapatok kispadján, illetve készítették föl a fiatalokat az idei szezonra?
Újszerű, hogy amíg tavaly egy edzőre egy csapat jutott, most minden együttesünket edzőpárosok irányítanak. Az ifjúsági és serdülő gárdát két felnőtt játékosunk, a már rutinos edzőnek számító Ajtai Miklós és Mucsi Zsolt. A gyermek első korcsoportúakkal hárman is foglalkozunk, jómagam, valamint a nyáron Szegedről érkezett Fodor Ádám és Csabai Zoltán. A gyermek III. korosztályúak esetében még nagyon nyitott a kérdés: még nem dőlt el, hogy Gyulai VK, vagy Csabai Csirkefogók VK néven nevezzük be őket, ugyanis mindkét városból több játékos is helyet kap benne. Így aztán még az sem dőlt el, hogy Béládi Csaba, vagy ha csabai néven fut a gárda, akkor megyeszékhelyi edző irányítaná őket. A két legfiatalabb korosztályban viszont az már biztos, hogy a gyulaiak esetében a Béládi Csaba, Tóth Szilárd kettős, a csabaiak esetében a Dobra Róbert, Túri Gergő duó viszi a prímet.

Mi indokolta az átszervezést?
Mindenekelőtt az, hogy a minőségi versenyeztetés felé vigyük a klubot a jövőben. Fodor Ádám érkezésével eggyel több edző van a 250 vízilabdázóra, így elértük, hogy érvényesüljön a koncepció váltás az utánpótlás működtetésében. Ezzel megoldhatóvá vált, és célravezetőnek találtuk, hogy edzőpárosok foglalkozzanak a csapatokkal. Mindez jól segítheti az egyéni képzést is.

Mik az elvárások a fiatalokkal szemben?
Ahogy klubunk vezetői fogalmaztak: továbbra sincs eredménykényszer. Az a célunk, hogy minden gyerek a saját korosztályában kapja a legtöbb játéklehetőséget, de természetesen szükség esetén a feljebb lévő korcsoportokban is helyt kell állnia. Az elmúlt évek pozitív tapasztalata, hogy az „obés” csapatink játékosai esetében már kialakult szinte mindenkiben az egészséges becsvágy, ami hétről-hétre a győzni akarásban nyilvánul meg, ezért aztán némi eredményességre is számíthatnak edzőink.

Tény, a feljebb lépéshez minderre szükség van…
Motivál bennünket és a fiatalokat is, hogy belátható időn belül, akár két-három év múlva eljuthatunk az első osztályú kvalifikációhoz utánpótlás szinten. Annak ellenére, hogy a továbbtanulások miatt ifistáink jelentős része az érettségi után elkerül a városból. De büszkék vagyunk a mai napig az innen más városokba kerülőkre, mint az idei világjátékokon is bizonyított Hajdu Attilára, vagy az őt követő Krizsán Györgyre, Zsilák Lászlóra, Tifrea Ovidiura.

Címlapképünkön: az előző OB I B-s utánpótlás-bajnokságban dobogón végzett a gyermek korosztályú csapatunk, idén sem lepődne meg senki, ha hasonlóan a legjobbak közé kerülnének